Apponyi Albert:védőbeszéde (1920. január 16.) mai szemmel.

Ezt a beszédet ma is mint nagy hatású, sikeres fellépést emlegetik sokan. De tud-e valaki mondani egyetlen eredményt is, bármit, ami a beszéd hatására megváltozott volna?

A 8 Órai Újság a 16-án elhangzott beszéd tartalmát csak a 20-án megjelent számban ismertette és kiemelt címben közölte, hogy a párizsi sajtó elismeri Apponyi gróf nagy szónoki sikerét. A cikk vonatkozó része visszafogottabb: „A Petit Parisien kijelenti, hogy a Szövetséges és társult hatalmak képviselői nagyon csodálkoztak azon a könnyedségen, amellyel Apponyi gróf egymásután angol, francia és olasz nyelven beszélt. Tárgyi tekintetben nem volt ilyen kedvező a hatalmak benyomása. Apponyi azt a felfogást képviselte, hogy Magyarország nem bűnös a háború felidézésében és hogy Magyarországgal szemben szabták meg a legszigorúbb békefeltételeket. Apponyi hangsúlyozta végül a magyar kultúra fölényességét és Magyarország megbonthatatlan egységét.”

A beszéd leghíresebb, újabban sokat idézett mondata: „Magyarország ott lesz a temetésén mindazon országoknak, amelyek itt most megásták Magyarország sírját” hamisítás. Nem hangzott el, és nem is illik bele az egész beszéd hangvételébe. A másik erős mondat viszont hiteles: „…ha Magyarország abba a helyzetbe állíttatnék, hogy választania kellene ennek a békének elfogadása vagy visszautasítása között, úgy tulajdonképpen arra a kérdésre adna választ: helyes-e öngyilkosnak lennie, nehogy megöljék.”

Szónoki fogásnak tökéletes, de a magyarok számára katasztrofális üzenet. Még fel sem fogta a nemzet a veszteség nagyságát, Apponyi máris a nemzethalállal rémisztette őket. Az akkori vezetés javára válik, hogy mindent megtett, hogy bebizonyítsa: csak azért is életben maradunk.

A beszéd elején Apponyi közös pontot keresett a győztesekkel, ami kölcsönös megértésre vezethet. Ezt a nemzetközi igazságosságnak, a népek szabadságának nagy eszméjében vélte felfedezni, valamint Európa békéjében. Ne tudta volna, hogy ezek a győztesek számára csak üres szólamok? Arra hivatkozott, hogy bár a többi vesztesnek felajánlott békefeltételek is igen szigorúak, de a magyarok kapták a legkeményebb büntetést, holott korlátozott szuverenitású részei voltak a Monarchiának és tanúsítottak is némi ellenállást egy ideig. Az aránytalanságot tette szóvá, és igaza volt.

Joggal nehezményezte, hogy Magyarországot nem hallgatták meg. Rólunk döntöttek, de nélkülünk, s a kisantant nyomására nemcsak a háborúval kapcsolatban büntettek, hanem azokért a vélt és valós sérelmekért is, amelyek megmérgezték a nem magyar ajkú polgártársainkkal való viszonyunkat. Velük kapcsolatban hangzott el az, ami szerintem a beszéd legnagyobb hibája volt. Apponyi szerint az ország feldarabolása a nemzeti hegemóniának átruházása volna oly fajokra, amelyek jelenleg többnyire alacsonyabb kulturális fokon állanak. Ezt az iskolázottság szintjére vonatkozó adatokkal támasztotta alá. Ezek közül csak az írni, olvasni tudásra vonatkozókat említem. A magyarországi németek csak 18 százaléka volt analfabéta, a magyarok esetén ezt kicsit több, mint 20 százalék, a románoknak viszont csak 33 százaléka tudott írni, olvasni, a szerbeknek is közel csak hatvan százaléka. Ezek valóban rossz adatok. Nem tért ki azonban arra, hogy a közoktatás állami feladat, amit e számok fényében az állam nem látott el megfelelően és etnikai megkülönböztetés nélkül. Mondta mindezt az az ember, aki egy ideig közoktatásügyi miniszter volt. A beszédben hétszer szerepel az alacsonyabb szó, mindannyiszor a magyar kultúrfölény magasáról mondva.

Apponyi érvei között kiemelten szerepel az ország természetes egysége. Francia geográfust idéz, bizonyos Reclus Elisét, aki szerint Magyarország oly tökéletes földrajzi egység, amely Európában egyedül áll. Érv ez? Ha mi megvagyunk egy ilyen egység nélkül, gondolhatta a francia vagy az olasz delegáció, akkor a magyarok is meglesznek.

Apponyi kiállt a népszavazás mellett. Okkal és joggal hivatkozott Wilson elnök elgondolására, aki viszont ekkor már nem törődött azzal, hogy mi lesz Európa keleti peremén. Szerepe voltaképp cserbenhagyásos gázolás volt.

Összefoglalva tehát: az Apponyi beszéd jól felépített szerkezetű, elvben hatásos szónoklat volt. Ráadásul érvei mind igazak voltak, ha némelyiket sokkal árnyaltabban kellett volna fogalmazni. A hiba tehát nem az elmondottakban van, hanem azzal, ami nem hangzott el. Teljes mértékben hiányzik a beszédből az önreflexió, a magunk hibáinak, bűneinek az fel- és elismerése.

Hatástalan volt tehát a beszéd? A győztesek véleményét nem változtatta meg. Hiába mondta ki a bevezetőben, hogy a békefeltételek lényeges módosítás nélkül elfogadhatatlanok. A módosítások elmaradtak. Nem volt viszont hatástalan itthon. Már több mint száz éve meghatározza sok millió magyar gondolkodását. A beszéd beépült a Nemzeti Színháznak a Tizenhárom almafa című darabjába is, és a közönség mondhatni lélegzet visszafojtva hallgatta végig. Hatását jól mutatja, hogy nemcsak a beszédből, hanem még a mai közgondolkodásból is hiányzik Trianonnal kapcsolatban mind az önkritika, mind egy megvalósítható megoldás kidolgozása, noha mindkettőre van határozott, de többségre még nem jutott törekvés.

Tudatában vagyok annak, hogy Apponyi beszédét kritikával illetni egyfajta szentségtörés. Ezt a tényekhez ragaszkodva nem kerülhetem el. De el akarom kerülni azt, hogy Apponyi személyét úgy démonizáljam, ahogy azt a szlovákok a mai napig is teszik. Apponyi mind műveltségét, mint tevékenységét illetően kiemelkedett korának politikusai közül, s még arra is volt lelki ereje, hogy halála előtt elismerje, hibás volt Magyarország kisebbségi politikája.

Kisfaludi Strobl Miklós Apponyi 80. születésnapjára mellszobrot készített róla, ami a Magyar Tudományos Akadémia székházába került. Trianon centenáriumára készülve számos köztéri szobrát felállították, ezek közül Turi Török Tibor alkotása fejezi ki talán legjobban ennek a sokat látott, sokat szenvedett embernek az egyéniségét.

Surján László