Három, a magyarországi közvélemény előtt szinte ismeretlen boldoggá avatott vértanú püspökről szól ez az írás, akiknek ereklyéi az Eucharisztikus Kongresszus jelképévé lett Missziós kereszten megtalálhatók. Mindhárman tipikus Kárpát-medencei emberek, XX. századi papi sorsok. Egyikük sem magyar, de mindhárman közel lehetnek a mi szívünkhöz is.

Hopkó Bazil Gerében született, 1904-ben. Szülei, Hopkó Bazil és Anna Petrenko, zsellérek voltak. Bazil még csecsemőkorában elveszítette édesapját, aki egy villámcsapás következtében halt meg. Ekkor anyja az Amerikai Egyesült Államokba költözött, hogy munkát keressen. Bazil nevelését nagybátyja vette át, Demeter Petrenko görögkatolikus pap. Az ember megrendül, milyen durva megélhetési kényszer szakította el egymástól az anyát csecsemő gyermekétől. A Magyar Királyság észak-keleti csücske az ország legszegényebb vidéke volt.

Gimnáziumi tanulmányait az eperjesi evangélikus gimnáziumban végezte el, majd szintén Eperjesen kezdett papi tanulmányokat. Sokáig gondolkodott rajta, hogy tanulmányait felfüggeszti és édesanyja után kimegy az Egyesült Államokba, de ebben betegsége, s anyagi problémák megakadályozták. Végül hosszas vívódás után döntött a papság mellett, s 1929. február 3-án felszentelték az eperjesi egyházmegye papjává.

1929 és 1936 között Prágában szolgált, ahol megalapította Görögkatolikus Egyetemisták Mozgalmát, valamint Görögkatolikus Ifjúsági Szövetséget, s ezen kívül templomot épített. Eközben édesanyja visszatért az Egyesült Államokból, ahol 22 évet töltött, s haláláig fia házvezetőnője lett. (Nyilván folyamatos volt az anya és fia közötti fizikailag megszakadt kapcsolat.)

1936-tól az eperjesi szemináriumban tanár és spirituális, közben posztgraduális tanulmányokat végez a prágai Károly Egyetemen, illetve 1940-ben doktorál a pozsonyi Comenius Egyetemen.

1941-ben püspöki titkárnak nevezik ki, közben a Blahovistnik című újság szerkesztője.

A II. világháború után Pavol Peter Gojdič eperjesi püspök látva az egyre erősödő támadásokat a görögkatolikus egyház ellen segédpüspököt kért, hogy esetleges eltávolítása, akadályoztatása esetén se kerüljön veszélybe a görögkatolikus egyházmegye. XII. Piusz pápa 1946. november 9-én nevezte ki eperjesi segédpüspöknek. Püspökszentelésére Eperjesen, 1947. május 11-én került sor.

A csehszlovák görögkatolikus egyház felszámolása után paptársai többségével egyetértve nem volt hajlandó áttérni az ortodox egyházba, ezért – Pavol Peter Gojdič eperjesi püspökkel együtt – 1950. április 28-án letartóztatták. Majdnem egy évig tartó kínzásokkal tarkított vizsgálat után 1951. november 24-én egy prágai kirakatperben államellenes összeesküvés, hazaárulás, a Vatikán javára folytatott kémkedés vádjával 15 év börtönre ítélték. Összesen hét börtönben töltötte büntetését. Szabadlábra helyezését ahhoz a feltételhez kötötték, hogy kizárólag akkor engedik el, ha aláírja az ortodoxiába történő visszatérését, melyet elutasított. Ezért édesanyja temetésére se engedték el. (A magyarországi közvélemény jól ismeri az erdélyi görögkatolikusok kálváriáját. A csehszlovákiai hasonló üldözésről nekem például nem volt tudomásom.)

Együtt raboskodott Esterházy Jánossal, aki így gyónni és áldozni is tudott. A püspök Esterházyra bízta az Oltáriszentség őrzését is. Esterházy a kezei között halt meg. Börtönévei során egészsége megromlott, amihez az is hozzájárult, hogy ételébe folyamatosan kis mennyiségű arzént raktak. 1964. május 12-én egészségügyi okokból kiengedték a börtönből, de három évre internálták egy észak-csehországi volt ciszterci kolostorba, ahol ideggyógyászt hívtak hozzá, aki azt a – hamis – diagnózist állította ki róla, hogy idegbeteg.

A prágai tavasz eseményeinek köszönhetően a görögkatolikus egyházat visszaállították, s ő visszatérhetett az egyházmegyéjébe. Viszont a szlovák nacionalisták megyés püspöki kinevezését (elmebetegségre hivatkozva) megakadályozták. Az egyházmegye élére 1990-ig nem neveztek ki megyés püspököt. Az egyházmegye vezetője a szlovák nemzetiségű Ján Hirka lett, mint apostoli adminisztrátor.

Hopkó püspök Eperjesen halt meg 1976. június 23-án. Sírja az eperjesi székesegyházban van. Temetésén a hatóságok megtiltották a papságnak, hogy liturgikus ruhát vegyenek fel, csak a főcelebráns öltözhetett liturgikus öltözékbe. Boldoggá avatási eljárása a rendszerváltás után elindult, s 2003. szeptember 14-én Prágában II. János Pál pápa boldoggá avatta. Ünnepe május 11.

Ugorjuk egy nagyot. Öt évvel ezelőtt boldoggá avattak egy románná lett osztrákot, a máramarosszigeti börtönben vértanúhalált halt Anton Durcovici püspököt (1888-1951) Iaşi-ban (Jászvásáron).

Anton Durcovici ünnepe december 10-e, mártíromságának napja. „Anton Durcovici életének és halálának története erőteljes üzenet az Egyház és a pasztorációban elmélyülő hívek számára, amely az emberek javára, a szeretetre és Isten irgalmára való folytonos meghívást jelent” – nyilatkozta Petru Ghergel püspök.

Anton Durcovici (születési nevén Durkowitsch) 1888. május 17-én született Deutsch-Altenburgban (ma Bad-Deutsch-Altenburg, Bécsi főegyházmegye, közel a pozsonyi határhoz), osztrák munkáscsaládban. Édesapja, Franz kőbányában dolgozott, és a bosnyák háború következtében 36 évesen meghalt (1893. február 5-én). Az özvegy édesanya két fiával a nyomor elől 1896-ban a romániai Iaşi-ba, Moldva fővárosába ment, ahol megözvegyült nagynénjének vendéglője volt. Az ember azt gondolná, hogy a még ereje teljében lévő Ausztria gondoskodott a hadiárvákról és a hadiözvegyekről. Ennek a családnak az esetében ez nem így volt, viszont a Gondviselés így adott egy osztrák származású embert a román katolikusoknak. Iaşi-ban megtanultak románul, majd Bukarestbe költöztek.

Anton az iskolatestvérek Szent András iskolájába járt. Az angolkisasszonyok Pitar Mos-i kápolnájában ministrált. 1901. szeptember 1-jén felvették a kisszemináriumba, ahol 1906. október 6-án jeles érettségit tett. Rajmund Netzhammer bukaresti érsek Rómába küldte, a Collegio S. Tomasoban 1907-ben filozófiai doktor, majd a Collegio Propaganda Fide-n 1910-ben teológiai doktor lett. A két doktorátus mellett egyházjogi licenciátust is szerzett. Rómában, a Lateráni-bazilikában szentelték pappá 1910. szeptember 24-én. A római öt esztendő alatt a Collegio Urbano növendéke volt. 1911. július 29-én indult haza.

Hazatérte után bukaresti oktatói tevékenysége (hittanár a Szent József Líceumban) mellett a tulceai, târgovişte-i és a giurgiui plébániákat vezette. 1916-1917-ben egy moldvai internáló táborban fogva tartották, mint osztrák állampolgárt. Betegen tért haza. Legfontosabb beosztása sokoldalú elfoglaltsága mellett a papképzés: 1924. januártól 1948. áprilisáig, püspöki kinevezéséig a bukaresti hittudományi főiskola rektora volt. Az intézmény ma a vértanú püspök nevét viseli. 1923-ban kanonok, ezüstmiséjével egyidőben pedig általános helynök lett (1935). Megalapította az Unio Apostolica Cleri elnevezésű, papi életszentséget előmozdító egyesületet. Irányította a Mária-Kongregációt, a Szent Vince Konferenciát és a ferences harmadrendet. Hittudományi folyóiratot adott ki.

XII. Pius pápa 1947. október 30-án iaşi-i püspöknek nevezi ki. A bukaresti Szent József-székesegyházban szentelte püspökké Gerald Patric O’Hara érsek, apostoli nuncius 1948. április 5-én. Április 14-től bukaresti apostoli kormányzó is lett. Április 18-án a iaşi-i székesegyházban ünnepelte székfoglaló szentmiséjét. Látogatta és erősítette egyházmegyéjét a kommunista üldözés idején. Márton Áron gyulafehérvári püspökkel dolgozták ki azt a statútum-tervezetet, amelyet az állam elutasított. 1949. június 26-án Popesti-Leordeni-be indult bérmálni (Bukarest mellett), amikor a Securitate letartóztatta. Kínozták, a jilavai börtönbe vitték, majd Máramarosszigetre, ahová a politikusokat és püspököket gyűjtötték. Itt is együtt volt Márton  Áronnal. A börtönben halt meg, éheztetés következtében a halálcellában 1951. december 10-én. Földi maradványai a máramorszigeti börtöntemető jeltelen sírjában vannak.

A harmadik oltárra emelt vártanú életű püspök, Gojdics Péter ruszin nemzetiségű görögkatolikus papi családban született Pillerpeklén községben, 1888. július 17-én. Korán feléledt benne a papi hivatás vágya, így a középiskola befejeztével rögtön megkezdte teológiai tanulmányait. Az eperjesi görögkatolikus szemináriumban, majd Budapesten, a Központi Papnevelő Intézetben tanult. 1911-ben, Eperjesen szentelték pappá. A következő években volt káplán, az eperjesi szeminárium prefektusa, középiskolai hittanár és levéltáros.

1922-ben nagy meglepetést okozott, amikor Munkács-Csernekhegyen belépett a Nagy Szent Bazil Rendbe. Az vezérelte, hogy a szerzetesi fogadalom révén még inkább Istennek szentelje magát. 1923-ban öltözött be, s ekkor vette fel a Pál nevet. Visszavonult, aszketikus életet szeretett volna élni, ám elöljárói másképp döntöttek: 1926-ban kinevezték eperjesi apostoli adminisztrátorrá, 1927-ben pedig harpasi püspökké. Maga a pápa,  XI. Piusz személyes audiencián fogadta, amelynek során átadott neki egy aranyfeszületet ezekkel a szavakkal: „Ez csak halvány jelképe annak a keresztnek, amelyet püspöki hivatásod során az Úrtól kapsz.” [Döbbenetes, hogy XII. Pius is hasonló jóslatot mondott Mindszenty Józsefnek] Gojdics Pál főpásztorként megújította a papság és a világi hívek lelki életét. Parókiákat alapított többek között Prágában, Pozsonyban, Léván, illetve árvaházat és görögkatolikus általános iskolát is nyitott Eperjesen. Támogatta az oktatást és a katolikus sajtót, és soha nem szűnt meg gondoskodni a legszegényebbekről.

1939-ben összeomlott a Csehszlovák Köztársaság. Gojdics Pált ebben a zavaros időben nevezték ki a munkácsi apostoli adminisztratúra szlovákiai adminisztrátorává, majd eperjesi megyés püspökké. A világháború alatt mindent megtett a szenvedőkért. A Jad Vasem Intézet 2008-ban a Világ Igaza címmel tüntette ki zsidómentő tevékenységéért.

A kommunista hatalomátvétel során ellenállt minden olyan kezdeményezésnek, amellyel a görögkatolikusokat be akarták olvasztani az orosz ortodox egyházba. 1950-ben Eperjesen törvényen kívül helyezték a görögkatolikus egyházat. Amikor Gojdics Pál megtagadta a székesegyház kulcsainak átadását, letartóztatták. Hiába próbálták kínzással vagy ígéretekkel az ortodoxiába kényszeríteni, ezért 1951-ben életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték.

Illaván és Lipótváron raboskodott. Felajánlották neki, hogy szabadon engedik, ha elfogadja a csehszlovák ortodox egyház pátriárkájának tisztét, de elutasította az ajánlatot. Folyamatosan fizikai és lelki kínzásokat kellett elszenvednie, de soha nem panaszkodott. Minden lehetséges időt kihasznált az imádságra, és ha csak alkalom adódott rá, a szent liturgia bemutatására. Hetvenkettedik születésnapján hunyt el, tüdőrákban. Holttestét jeltelen sírba helyezték a börtön temetőjében. Nyolc évvel később földi maradványait átszállították Eperjesre. 2001-ben avatta boldoggá II. János Pál pápa.

A Kárpát-medencei megbékélés gondolata számára roppant nagy megerősítés, hogy az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus szimbóluma, az Ozsvári Csaba féle Missziós kereszt egyrészt etnikai megkülönböztetés nélkül hordozza régiónk boldogjainak és szentjeinek ereklyéit, valamint azokat, akik messze innen születtek, de sokat tettek értünk, akár az országban, mint Szent Gellért, akár a távolból, mint XI. Ince pápa. A Kárpát-medencét pusztító csapások magyarázzák talán, hogy ebből a csoportból hiányzik Kapisztrán Szent János ereklyéje. Idén januárban Bernard Bober kassai érsek Boldog Anna Kolesárová ereklyéjét is elhelyezte a kereszten, ami ily módon még inkább régiónk lelki egységének is a jelképévé lett.

A modern ember, még ha katolikus is, idegenkedik az ereklye szótól. Okkal és ok nélkül. Okkal, mert a múltban két durva hiba is megesett: voltak, akik babonás tisztelettel nézték az ereklyéket és maguknak a tárgyaknak tulajdonítottak csodatévő erőt, és voltak, akik ezt a hiedelmet kihasználva jó üzletet csináltak az ereklye hamisításból. De soha nem szabad túlzásokba esni. Ne utasítsuk el az ereklye szót, de tisztázzuk: az ereklye is csak egy tárgy. Csodatevő ereklye nincs. A köznapi életben is számtalanszor használják a szót, voltaképp emléktárgyat jelent. Kossuth pipája például, vagy bármi, ami egy jeles személyiséghez kötődik, és rá emlékeztet. Ebből a szempontból másodlagos, hogy dokumentálható-e egy ereklye eredete, vagy jámbor vélekedés csupán. Senki nem kéri tőlünk például, hogy biztonsággal állítsuk, hogy az a kis szilánk, ami a Missziós Keresztben van, Krisztus keresztfájából származik. De ha minket arra késztet, hogy Krisztus szenvedésére gondoljunk, akkor teljesíti feladatát. Lényegében ugyanez a helyzet a szentek ereklyéivel is. Az, hogy a most tárgyal három püspök ereklyéit elhelyezték a Missziós kereszten, alkalmat ad arra, hogy személyüket és áldozatos életüket többen megismerjék és gazdagodjanak, erősödjenek példájuk nyomán.

Surján László

Felhasznált irodalom:

http://lexikon.katolikus.hu/H/Hopkó.html

http://www.magyarkurir.hu/hirek/boldog-hopko-bazil-gorogkatolikus-segedpuspok/

http://www.magyarkurir.hu/hirek/anton-durcovici-vertanu-puspokot-majus-17-en-avatjak-boldogga/

https://hu.wikipedia.org/wiki/Pavol_Peter_Gojdič

https://ujember.hu/gojdics-pal-peter-julius-17/

https://www.magyarkurir.hu/kulhoni/uj-ereklyet-helyeztek-el-misszios-kereszten-kassan