Még pontos címet adni is nehéz ennek az estének, ugyanis több, egymással ugyan nem ellentétes, de egymástól független elemből állt. A vezérfonal a nemzeti összetartozás, hiszen ezt éljük meg, ha a Gulágon szenvedőkre gondolunk, és ez van a háttérben, amikor a magyar múlt felsejlik a szlovákiai lokálpatriotizmusban, ez mozgatja Kozma Imre atyát, amikor magyarságuk megélésére, megőrzésére biztatja a Felvidéken élő magyarokat, és erről szól a Charta XXI májusi felhívása is.

Összejövetelünk elején megtekintettük Matl Péternek a Gulág világáról készített pasztellgrafikáit, majd a Charta XXI által szervezett emlékút emlékeit elevenítette fel három szerzőnk: Makkai Béla, majd Fejér Tamás és végül unokahúgom, Surján Cecília. Makkai docens úr írását távollétében Ottlik Domonkos, Surján Cecília írását pedig húga, Surján Kinga olvasta fel.
A visszatekintést néhány talán ígéretes jövő lehetőségét is felvillantó mai jelenség következett: Kollai István adott szemléletes példákat a lokálpatriotizmus szlovákiai ébredezéséből. Számunkra ennek különös jelentősége, hogy hiányzik belőle a szlovák történetírás korábbi magyarellenessége, a politika vezérelt, „radírral írt” történelem.
Ez az előadás volt a nap fénypontja, vagy a következő rész? Nehéz volna választani. Kollai István után ugyanis Kozma Imre atya vette át a Jean Monnet emlékérmet. Ennek az éremnek az egyik oldalán a Nunquam otiosum felirat szerepet, ami annyit tesz: soha nem tétlenkedve. Ha van tevékeny ember, Kozma Imre biztosan az. Mozgalmunk szempontjából igen fontos, hogy a laudációt követő mintegy húsz perces beszédében egyértelműen hitet tett a megbékélés fontossága mellett, és ezen az estén alá is írta a megbékélés chartáját.
Az együttlétünk végén pedig elhangzott a Charta XXI Egyesület felhívása: arra kérjük a magyarokat, hogy legyenek tevékeny részesei a nemzeti összetartozásnak, azaz a magyar nemzet határmódosítás nélküli egyesítésének. Ennek írott szövegét a honlap külön cikkében olvasni is lehet.