A Charta XXI Megbékélési Mozgalom minden eshetőségre felkészült csapata utazott szeptember 13. – 15. között a Drávaszögbe. Célunk, a magyar-horvát együttélés megismerése, megértése volt.

Ennyi „eshetőségre” azért még mi sem készültünk fel, hisz bennünket sem kímélt a szakadó eső, de bár cipőink ronggyá áztak, mi töretlenül róttuk Eszék, Csúza, Vörösmart utcáit és a Kopácsi rét illetve halásznapok forgatagát.

Maroknyi magyar hétköznapi küzdelmeivel, bátorságával, találékonyságával találkoztunk. Meg azzal, hogy fogyunk ott is, jaj, de rettenetesen. Horvát oldalról hallottunk gyanakvásról, értetlenkedésről, tagadásról… de kiváló együttműködésről is. Van például egy remekül működő oktatási és művelődési központ Eszéken. Óvodával, iskolával, gimnáziummal, szakképzéssel, kollégiummal. Modern, szép, működik, igény van rá, s magas színvonalú oktatást nyújt. Olyannyira, hogy a kétnyelvűség pozitívumát felismerve, akad egy-két horvát értelmiségi is, aki csemetéjét ide íratja óvodába. Azért, hogy a gyerek játszva megtanulja ezt a mi különleges zenéjű nyelvünket. Akik ezt szervezik, működtetik – életképességből: JELES.

Van konok helytállás kicsi falukban. Közel a magyar határhoz, kiváló borvidéken, vadászterületen kelendő a magyar porta. Csúzán, Vörösmarton jártunk. A Piros Csizma fogadó tulajdonosa kis huncut mosollyal meséli, hogy ő bizony most nyugdíjba megy, hogy végre teljes lelki nyugalommal hódolhasson vadász-szenvedélyének, de ne aggódjunk, a Piros Csizma marad. Mégpedig magyar kézben, mert egy pécsi család veszi át az üzemeltetését. Ilyenkor dobban meg a szívem, hogy azért milyen sok jót, milyen sok természetességet hozott az Európai Unió a mi hétköznapi viszonyainkba. Mi ez, ha nem a határok légiesedése. Ott a lehetőség… s van, aki él vele. Életképességből – ismét JELES.

Kopácson szakad az eső, a táncházas forgatag azonban nem marad el, legfeljebb az idő viszontagságaira tekintettel kicsit beszűkül. A csíptetős pontyért – ó, micsoda csoda! – viszont legalább nem kell legalább két órát sorakoznunk. A környék legnagyobb gasztrofesztiválja hirdeti: a nemzeti kisebbségek hidak a közösségek között. Horvát és magyar tánccsoportok váltják egymást a színpadon. Lehetőség-megragadásból: JELES.

Horvát és magyar tánccsoportok váltják egymást a színpadon.

Csíptetős ponty

Vendéglátónk kicsit keserűen jegyzi meg, kár, hogy ilyenkor nem hozunk igazi minőségi, „nagydurranás” magyar muzsikát ide. Micsoda kihagyott ziccer a rácsodákozásra, megismerésre egyik részről, s az ember összmagasságát pár centit megnyújtó büszkeségre – a másik részről. Lehetőség-elszalasztásból: sajnos szintén JELES.

A vízi világ hajókázós felfedezése közben horvát idegenvezetőnkkel kacagunk össze a különböző madár és egyéb állatfajok magyar-horvát-angol nyelvű terminus technicusainak háromszögében. S ha már itt tartunk, a sétálni, a rét, a gomb, a szoba, a krumpli, a sárgarépa horvátul sétat, rit, gumb, krumpir, soba és sargarepa? Jé, ezt ti így mondjátok, mi pedig úgy? Nagyjából… pontúgy? Ki volt az átadó, ki a befogadó? Kíváncsiság-felébresztésből: JELES.

Vörösmarton a gyönyörű pincesor sok-sok ajtaja mögött alig hat mögött hallható már csak magyar szó. Összeszorul a szív, különösen a faluban megélt kétnyelvű szentmise után, itt élet-halál harc folyik, a térnyerésé, s az idő nem a mi javunkra játszik. A többségi nyomulás – még ha nem is ellenséges indokból születik, úgy tűnik visszafordíthatatlan. Vendéglátónk kőkeményen mondja… hiába a horvát vendéglátós ajánlata, s kacsingatós megjegyzése, hogy van az a pénz, amiért a szomszédban sem magyar nóta fog szólni… nincs az a pénz. Nem adja el a pincéjét.

Vannak példaképek és hősök. A közelmúlt hősei, akik emberségből, hitből adnak leckét mindannyiunknak. Csak el ne feledjük őket! Ismeritek a vörösmarti Tűr János történetét? Itt az ideje, hogy olvassátok! Mit jelent az – valamiben nem lehet megalkudni. A magyar bácsi életét kockáztatva mentette meg a közösségében jól szolgáló horvát származású papot, dacolva rendszerrel, borgőzös katonákkal, végletekig feltüzelt nacionalizmussal.

De legalább ennyire érdemes megismerni a csupaszív lánya, Sipos Tűr Klára személyét is, aki nem tűr, hanem nagy erejű széllel fordult szembe… a közöny, a nemtörődömség, a megélhetési kényelem szelével, hogy védje a fa gyökereit, a gyerekek identitását, a közösség megmaradását. Emberségből: hatalmas JELES.

Mi marad feladatként ránk, többi magyarra? Odafigyelés! Kapcsolattartás! Összekapaszkodás. Az ottani közösség pontosan tudja, mire van szüksége. Hallgassuk meg a hiteles embereit – hogyan segíthetünk. Erős anyaország mellett jóval egyszerűbb a kisebbségi magyar élete is, ugyanakkor legmagasabb szintű tartózkodás javallott a határ innenső feléről bármiféle kinyilatkoztatásokra vetemedni azon felindulásból, hogy: mi tudjuk mi a jó nektek. Amit mi tehetünk, hogy azon dolgozunk: Legyen előny, magyarnak lenni! Legyen sikk a nyelvünket beszélni!

Mert a bezárkózás nem megoldás, hisz az élet, az emberi kapcsolatok kavarodása felülírja a struccpolitika magába fordulását. Ha viszont magyarnak lenni menő a régióban, akkor a különlegesség, az erő – a velünk élő nemzetiséget is pozitívabbra bírja hangolni. Ehhez persze szóba kell tudni velük is állni – hatékony érdekképviselet horvát nyelvtudás nélkül ezen a területen – rendkívül nehézkes. Minőségi oktatás, kultúra-terjesztés, ifjúsági közösségépítés terén pedig nem szabad megalkudni egy közepessel. Érdemjegyért itt viszont csak később lehet majd sorba állni.

Hazaértünk. Rengeteg élménnyel, átgondolni valóval, sok-sok szeretetteljes pillanattal a batyunkban. A lelkünk viszont még valahol félúton van Vörösmart és az udvari határátkelő között… Sok a tennivaló, s nagy a felelősség. – ezt érezzük. Az idővel pedig versenyt futunk. Tudunk-e fordítani a történelem keretén? Tudunk-e meglépni egy paradigmaváltást – s széttagoltságunk fölé emelkedve nyitott szívvel, sok-sok fifikával az alkalmazkodó képességünkre alapozva, a többnyelvűség adta lehetőségeket kihasználva egy tudásalapú optimizmusra hagyatkozva mégiscsak fordítani a sorskeréken?!

Azért, hogy amit évtizedekig átokként éltünk meg, a jövőben mégiscsak nemzetünk javát szolgálja…