„Istenem köszönöm a létet /Hogy a szeretet nem puszta ígéret /Nincs elveszett bárány /betereled mindet /Ahogy egymást tartjuk/ úgy tartasz meg minket!” A Covid idején írt versem záróstrófája volt ez, mintegy reagálás a világjárvány okozta traumára, amibe egyformán belefért a pánik, és a vírustagadás.

Akkor jutottak eszembe ezek a sorok, amikor a nemzeti összetartás napja alkalmából elektronikus levelet kaptam a Charta mozgalomtól. Ebben – nyilvánvalóan a történelmi trauma összefüggésében – olyan mondatok szerepeltek, mint: „a veszteség okozta önsajnálat helyett a megoldás keresése”; vagy „szükséges, hogy senki ne legyen albérlő a saját szülőföldjén, és hogy helyreálljon a szétszakított magyar nemzet lelki egysége.” Ott volt a felhívás is: „Kapcsolódjunk össze sok-sok egyéni szálból font, eltéphetetlen kötelékkel.” „Küldjünk mindannyian legalább egy elektronikus levelet, üzenetet, vagy emeljük fel a telefont és köszöntsünk egy másik országban élő ismerőst, barátot, rokont.”

Bár a hivatalos nap elmúlt, a kötelék ápolásának egyéni módja, lehetősége és felelőssége mindenkor érvényes. Gyönyörű magyar nyelvünk egykor és most használt, vagy épp megörökölt szavai néha mintha gúnyt űznének belőlünk. Család és cseléd, família és familiaris. Pedig nem játékról vagy tréfáról van szó, hanem a valóság sokkal mélyebb értelmének feltárásról. Arról, hogyan kezd el építkezni a nagyobb közösség a társadalom elemi egységéből. Kötések és kötődések alakulnak ki; vegyértékelektronjaink s atommagjaink változatosabbnál változatosabb anyagokat építenek fel. Az egésznek van egy sajátos logikája, kicsit felülírva a halmazelmélettel.

A kötések és kötődések tartanak össze, sőt belső tartást is ezek adnak. Ha például máshonan kölcsönzünk kifejezéseket, az nem a mi szegénységünket mutatja, hanem a kapcsolat gazdagságát. A kapcsolatok külső formáit sokféleképp hívhatjuk. Vannak, voltak és lesznek is: országok, határok, birodalmak, törzsszövetségek; ott a genetika, a vérségi kapcsolat, a kultúra és annak körei; a nyelv.

Ott van az otthon és itt az itthon, mert mindannyian honosak vagyunk… A hétköznapokban pedig az mondjuk, hogy: rokonok, barátok, ismerősök, szomszédok, a gyülekezetünk tagjai, a kollégák a munkahelyről, a kórusbeli társak, vagy akikkel együtt focizunk… Mindegyik más, de mégis van valami közös.

Az entrópia szabálya – vagyis a rendezetlenségre, vagy ha úgy teszik a kiegyenlítődésre való törekvés – valójában csak zárt rendszeren belül értelmezhető. A világhoz, a mindig azonos szinten lévő univerzumhoz és egymáshoz kapcsolódó szerveződések, szervezetek (a kristálytól az élőlényekig) pontosan ezért nem mondanak ellent a szabálynak, és éppen kötődéseik és kötöttségeik miatt maradhatnak fent – ideig óráig.

Az egyén sokféleképp próbálkozik a halhatatlansággal. Ha hibás utat választ, azzal bűnt követ el, és pusztulás, pusztítás lesz belőle. De, ha valóban alkot, a jövőre és a következő generációkra gondol, akkor nem győzhet a rendezetlenség, a szétdobálás elve.

Mégis mi adhatja meg az összetartó erőt? Azt az erőt, amiben a „ne félj” parancsolata, kérése, kívánsága, biztatása, reménye teljesül!?  Annak idején, mielőtt a mai értelemben vett nemzetek, nemzetiségek, nemzetállamok léteztek volna természetesen voltak népek, népcsoportok és mindenféle uralmi rendszerek. Akkoriban Isten választott egy népet, aztán azt választotta, hogy minden népből elhív egy népet. Szó sem volt internacionalizmusról – tudjuk, hogy az mikor és mire vezetett – de még metanacionalizmusnak sem nevezném. A hit közössége nem bontja le a nemzetet, de átgondolásra figyelmeztet. Az Úr egyszülöttjében született Egyszülött nem megváltoztani jött a törvényt, mégis újrafogalmazta. Szeresd Istenedet, és felebarátodat – ráadásul még ellenségedet is; és ne hagyjuk ki, hogy tenmagadat szintén. Egészséges önszeretet nélkül a többi is hiányt szenved. Ha a belső egyensúlyunk megvan, akkor az minden kapcsolatunkra, kötődésünkre kisugárzik… Ám mégsem magunktól származik ez. „Békességet hagyok rátok. Az én békémet adom nektek.”

[Nagy György András chartatársunknak ez a jegyzete a Katolikus Rádióban hangzott el. A leiratot a szerző és a rádió engedélye alapján közöljük. Köszönet érte. Szeretnénk, ha írástudó chartatársaink ehhez hasonló módon többször segítenék eszméink terjedését.]