Tudod-e joggal mondani: az én falum?

Ez az írás nem arról a csöndes, békés vidámságról szól, mint Gárdonyi híres könyve, Az én falum, hanem a tulajdonlásról. Mikor enyém egy falu? Ha egy Árpád-kori magyar azt mondta: az én falum, az annyit tett, hogy a falut a királytól kapta, és az ott élők verejtékének köszönhette a megélhetését, sőt vagyona gyarapodását. Ez a birtoklás egyfajta uralkodás. Ezt a világot elfújta a szél. Ne sirassuk.

Létezik a többes számú változat: a miénk. Ez is a múltat idézi, de nem a földesúr basáskodását, hanem egy nemzet közös fájdalmát: „visszavenni a mienk!” A Kosztolányi által is elismeréssel fogadott Végvári vers, az Eredj, ha tudsz szóhasználatában a birtoklás egy másik értelme jelenik meg. A nemzet kapcsolata a területtel, amelyen él. Ez egyben a terület feletti szuverenitást jelentette, s ami ezzel jár: a területről való gondoskodást, működő közigazgatást is. A föld vagy az épületek birtoklása nem kapcsolódott hozzá. Száz éve hazánk kétharmadától ezt a szuverenitást elvették, és másoknak adták.

De az állami fennhatóság mellett „a miénk” érzésnek más elemei is vannak, és fontosabbak nekünk, mint az, hogy ki nevezi ki a jegyzőt, vagy hol hozzák az emberek együttélését szabályozó törvényeket. Egy terület akkor a „a miénk”, ha bármikor odamehetek, ha ott lakhatok, ott vásárolhatok házat, földet, ott nyithatok boltot, indíthatok vállalkozást, ott találhatok munkahelyet, ahol csak szeretnék. Oda mehetek bármikor pihenni, kirándulni, a tájban gyönyörködni. Száz éve ezt is elvették tőlünk. Az impériumváltás sorompókat helyezett az utakra, majdhogy nem falakat emelt az országok közé, így „a miénk” érzések már csak egy szűkebb térben, egy kisebb ketrecben élhettek tovább. Aki Erdélyben élt, változatlanul szerethette Erdélyt, de aki önként vagy kényszerből kívülre került, annak csak a fájdalmas vágyódás maradt, ami, mint a levágott végtagok fantom fájdalma, átjárta, belülről feszítette. Gondoljunk csak Áprily Lajos Láthatatlan írására.

Kik mondhatták 1920 előtt sajátjuknak országot? Nyilván Magyarország polgárai. Köztük közel fele részben nem magyarok. A megváltozott helyzetben ők is elszakadtak korábbi hazájuk nagy részétől. Hogy ez akkor nekik nem fájt, az érthető. Ugyanakkor „a mienk”, amit vissza akartunk venni, az övék is. Sok évszázadon át együtt műveltük, fejlesztettük, védtük. Azután összevesztünk az örökségen. Kár volt.

Az új évezred elején viszont felcsillant egy esély. A birtoklás utóbb említett fajtája nem foglalja magában sem a középkori tulajdont, sem a szuverenitás elemeit, de ami az egyes ember számára ezeknél talán fontosabb, azt igen. A Kárpát-medence azon részei között, amelyek bent vannak az Európai Unióban, már nincs határsorompó, vagy ha még van, könnyen nyílik. Mozoghatunk, letelepedhetünk, tulajdont szerezhetünk bárhol az unióban. Olyan lehetőségek ezek, amelyekről ötven éve álmodni sem mertünk.

Kitárult a világ, de még alig-alig éltünk vele. A szomszédban hamarabb észlelték a változást, és sajnos nem nézték jó szemmel. Ján Slota felháborodva mondta valamikor 2004 után, hogy a magyarok úgy járnak Szlovákiába, mintha otthon lenének. Igaza volt. Otthon is vagyunk. Más kérés, hogy ugyan olyan jelleggel otthon lehetünk akár Olaszországban vagy Dániában is, és ő is otthon lehet a Balatonnál vagy a horvát tengerparton. (Így lett például Rajkából Pozsony külvárosa.)

„Vannak hamis próféták, akik / Azt hirdetik nagy gonoszan, / Hogy már megállhatunk, mert itten / Az ígéretnek földe van.” De nincs. Nincs, mert a kisebbségi magyarság még albérlő a szülőföldjén (Miroslav Kusy). Meglévő jogaival sem tud mindig élni. Sok helyen ellenséges légkör veszi körül. Bár a jó példák egyre szaporodnak, a rosszakból nagyobb a kínálat.

A megnyílt lehetőségeket sem használjuk ki, mert alig ismerjük a határokon kívüli területeket. Ezek felszínesen (sem) szerepelnek például az iskolai földrajz órákon, az anyaországiak közül kevesen ismerik az elcsatolt területek művészettörténeti, néprajzi értékeit, alig hallottak a szomszéd országok irodalmáról, azaz sem a kisebbségi sem a többségi írókat, költőket nem ismerik, de a képzőművészeket sem.

Az elmúlt tíz évben sok szó esett a magyar nemzet egységéről, az összetartozásról, sok lehetőség nyílt például iskolai kirándulások szervezésére, és fejlődésnek indult a gyalogos, kerékpáros és autós turizmus is. A Charta XXI megbékélési mozgalom a Nemzeti Összetartozás Évében egy új csatornát nyitott, azt javasolva, hogy mindenki fogadjon szívébe egy Kárpát-medencei települést. Ez a szívbéli befogadás a birtoklásnak nem tulajdonjogra, nem irányításra vonatkozó típusa, hanem a tájnak és nevezetességeinek, valamint a tájban élő embereknek a megismeréséből, megszeretéséből áll. Két hónap alatt több mint hétszázan indultak el ezen az úton és eddig majdnem kilencszáz települést „fogadtak szívükbe.”

A foglalásokat jelző térkép elég telítettnek látszik, de persze térségünk 12500 településétől még nagyon messze vagyunk, ezzel a tempóval mintegy három év kell, hogy mindenhová kötődjön valaki. (De ez talán túlzott kívánság is.)

A kezdeményezés nyitott a nem magyar ajkúak felé is. Ha valaki közelebbről meg akar ismerni egy határon túli települést, okvetlenül találkozik többségiekkel. Léphet a kiengesztelődés irányába is, és közben erősítheti a magyar-magyar kapcsolatokat. Az egyik egyébként sincs a másik nélkül.

A fogadjszivedbe.chartaxxi.eu honlap várja a résztvevőket, a Charta XXI aláíróit különösen. A megfelelő település kiválasztása – az említett ismerethiány miatt – gondot okozhat azoknak, akik vagy akiknek a felmenői nem elcsatolt területről származnak, és akik nem járnak rendszeresen „szomszédolni”. A mélyebb megismerés utáni vágyunkat az internet elégítheti ki. Hogy a tájékozódást megkönnyítsük, készítettünk egy anyagot, ami bevezetés a Kárpát-medence megismerésébe. Ezt érdemes tanulmányozni. Járvány van, sokat amúgy sem mozoghatunk, a kijárási tilalom is ad némi szabadidőt. Most lehet megalapozni a járvány utáni kirándulásokat. Ehhez egyébként a honlap maga is ad segítséget. Néhányan ugyanis már éltek a lehetőséggel és sok érdekességre felhívták a figyelmet. Hogy ezeket megtaláljuk, érdemes megismerni a honlap minden részletét. Ehhez is rendelkezésre áll egy segédlet.

Mindazok, akik részt vettek tavaly a szórványtelepülésekkel kapcsolatos maratonon, és akik már bekapcsolódtak a Fogadj szívedbe egy települést akcióba, átérezték azt az örömöt és gazdagodást, ami egy település múltjának és ma is létező értékeinek megismerése jelent. Sokszorosan megéri a ráfordított időt, így hát nagyon remélem, hogy egyre többen részesednek abból a gazdagságból, ami mindannyiunknak, akik itt élünk a Kárpát-medencében, közös kincse.

Surján László