Az emlékút és konferencia céljai:
1. A munkácsi emlékkonferencia az ismeretterjesztést és a párbeszéd kialakulását segíti elő.
2. A Szolyvai Emlékparkba szervezendő tanulmányút középpontjában az élményalapú megismerés és a kegyelet kifejezésének gondolata áll.
3. Jótékonysági tartósélelmiszer-támogatás célja a kárpátaljaiakkal való szolidaritás kifejezése.

Konferencia előadói és témái:

Előadó:	Surján László	Matl Péter	Popovics Béla
Előadás címe:	Miért Kárpátalján?	Emlék. Jel	Miért az emlékezet?
Életrajz:	életrajz	életrajz	életrajz

Az emlékút ideje: 2017. február 3-5.
Helyszínek: Munkács, Szolyvai Emlékpark

A konferencia a közös élmények segítségével, élő kapcsolatok kialakításával a nemzeti egység megélését teszi lehetővé határon túli és anyaországi lakosok számára. A program az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával jöhetett létre „Elhallgatott történelem” címmel, a Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és áldozatok Emlékévéhez kapcsolódóan. A pályázat ötven fő jelentkezésével számolt, de a erős túljelentkezésre tekintettel végül 65-en vettünk részt Magyarországról.  A konferenciánkhoz helybéliek is csatlakoztak, köztük Majnek Antal munkácsi megyéspüspök, Buhajla József főkonzul, dr. Bodnár Zsolt konzul is.

2017. február 3., péntek 16:30 pontosan indultunk, és 5-én vasárnap erősen megkésve, éjfél körül érkeztünk meg.

A program kiemelkedő pontjai:

Szombat délelőtt megtekintettük a munkácsi református templomot, annak kertjében a Gulácsy Lajos emlékművet, továbbá megkoszorúztuk a gulágot túlélt püspök emléktábláját. Felkerestük a Rákóczi kastélyt és megkoszorúztuk a közelében kialakított emlékhelyet.

Koradélután felkerestük a szolyvai emlékparkot, megkoszorúztuk a központi emlékművet és a Wallenberg emléktáblát.

Este tartottuk meg Munkácson az emlékkonferenciát, a fent jelzett előadókkal. Matl Péter előadását talán leginkább az általa készített festménysorozat érzékelteti, amelynek néhány darabjának fényképét itt is bemutatjuk:  

 

Másik előadónk Popovics Béla az elhurcolásokban családilag is érintett: egyik nagyapja a Gulág áldozata. A 18 és 50 év közötti kárpátaljai férfiak elhurcolása nyilvánvalóan a magyarság lelki megtörése, beolvasztásának előkészítése céljából történt. Popovics előadása, a családját ért trauma ellenére éppen az élni akarásról, a megmaradásról szólt. Oly módon mutatta be Kárpátalja helyét a magyar kultúrában, olyan lelkesedésről beszélt a tárgyi emlékekről és a táj szépségéről, hogy világosság lett: a népírtás nem járt sikerrel. Sztálin idejében erőszakkal vitték keletre a kárpátaljaiakat, most önként távoznak nyugat felé, a megélhetés reményében. De már visszatérők is vannak, a régió fejlődik, és él a remény, hogy ez a felpuhított „népírtás” sem lesz sikeres.

Surján László rámutatott többek között arra, hogy míg Magyarországról egy adott létszám betöltéséig vitték el a munkaképes férfiakat, addig Kárpátalján minden 18-50 éves magyarnak és németnek mennie kellett. A malenkij robotra kényszerítés előbb kezdődött, minthogy kiderült volna: Kárpátalja a Szovjetunióhoz fog tartozni. De a szovjet hatóságok tudták, mit terveznek.  Erről a területről tehát nem csupán a munkaerő biztosítására vitték el az embereket, hanem elsősorban etnikai tisztogatás, azaz népírtás céljából. A Tiszaháti térség falvainak egy részét, amelyek a Trianoni határ magyar oldalán voltak, szintén el akarták csatolni, a többi magyar területtől eltérően ott azonnal katonai közigazgatást vezettek be. Ebből a térségből is minden munkaképes magyar embert elvittek, azaz Kárpátaljával azonos módon, szintén népírtásra törekedtek. Az akkori magyar kormány tiltakozására és a szövetséges ellenőrző bizottság angol és amerikai tagjainak nyomására végül 1945 augusztusában erről a területről kivonultak, és így sikerült legalább a trianoni határt megvédenünk.