Legyünk közösen nagyok a Duna völgyében

A Duna-völgyi megbékélésről szólva a Trianoni békétől szokás indítani a gondolatmenetet. Attól a diktátumnak is nevezett szerződéstől, amely átrajzolta Közép-Európa térképét. Attól, ami ellen beszélni Romániában egy friss törvénykezdeményezés szerint nem lehet, de Szlovákiában Stefan Hríb minden további nélkül kijelenthette, hogy igazságtalan volt. Logikus ez a kezdés, hiszen a megbékélés folyamatában ezen kell, ezen kellene túllépnünk. Bármennyire logikus is ez a kiindulópont, eredményre csak akkor vezet, ha Trianon megértése során a szlovák-magyar sőt mondjuk így: a szláv-magyar kapcsolatokban nem száz, hanem sok száz évvel megyünk vissza.
Létezik azonban egy másfajta gondolatmenet is.
Sokaknak az élet olyan, mint egy futóverseny. A lényeg, hogy te legyél a leggyorsabb. A többi ember csak legyűrendő akadály, hogy célodat elérjed. Ám ha saját fontosságod érzetéhez és vágyaid kielégítéséhez nem veszed figyelembe mások igényeit, érdekeit és jogait, (Freud) akkor egyrészt megutálnak a többiek, másrészt nem leszel boldog soha. Az elmagányosodott, ismerőstől, baráttól, munkatárstól és családtagoktól elfordult ember boldogtalan. Az önszeretet tehát nem bűn, ha egyben képes mások felé fordulni. Az ember társaslény, nem elég önmagának. Aki önmagát szeretni nem tudja, másokat sem képes szeretni. Hosszas lélektani fejtegetés helyett csak egy idézet az Ószövetségből, amit Jézus is tanított: Szeresd embertársadat úgy, mint magadat. (Lev 19,18; Mt 22,39) Ez egyetemes parancs. Minden ember Isten teremtménye, a Megváltás óta pedig tudjuk: Isten gyermeke, azaz az emberek egymás testvérei. Minden ember köré, mint központ köré koncentrikus körökbe rendezhetők a többiek: szülők és testvérek, nagyszülők, rokonok, ismerősök, iskolatársak, utcabeliek, falubeliek, országod polgárai, nemzeted tagjai, régiód lakosai, európaiak. Tágíthatjuk a kört a földkerekség végső határáig. De álljunk meg a Duna völgyénél. Koncentrikus köreink egyike ez a táj. Ősidők óta mindig több nép lakta. Gyakran változott a lakosság nemzeti összetétele, de a táj természetes egysége, s tegyük hozzá közösen élvezett szépsége, az együtt átélt veszedelmek valamiféle egységet hoztak létre közöttük. Kihagyható-e valaki ebből a körből csupán azért, mert más az anyanyelve?
A régi egység a nemzeti érzés előtérbe kerülésével, ha tetszik a nemzetté válás folyamán felbomlott. Érdekellentétek jöttek létre, véltek és valósak. Ezek forrása részben az önzés. A helyzet elmérgesedéséhez ma már a tudatlanság is hozzájárul. Sajnos egyesek önző politikai szándékból, vagy félelmeiktől vezettetve még rá is játszanak minderre.
Épp a nemzeti öntudatra ébredés előtti időkben fogalmazta meg Angliában John Donne (1572-1631) az egymáshoz tartozás gyönyörű gondolatát:

Senki sem sziget,
Magában nem Egész,
Mindenki a kontinens darabja,
Szárazföldi rész.
Ha egy göröngyöt mos csak el a tenger,
Európa szegényül.
Mintha egy hegyfok lenne,
Vagy barátod háza tűnne el,
Vagy épp a tiéd:
Bárki halálával kevesebb leszek,
Mert egyazon emberiség részese vagyok,
Hát sose kérd kiért szól a harang.
Érted zeng bizony.

Hiába mondják, hogy az egoizmus jellemzi korunkat, érlelődik egy új felismerés. Kezdjük megérteni John Donne tanítását, hogy mind a hét milliárd emberrel összetartozunk. Ide jönnek hozzánk messze földről azok, akik menedéket vagy jobb megélhetést keresnek. Távoli földrészek környezetszennyezése ránk is veszélyeket hoz. Divatos szóval a globalizáció korszakában élünk. Mivel a gyakorlatban nehéz megélni hét milliárd emberrel az egységet, logikusan értékelődnek fel a regionális kapcsolatok. Ezen megfontolások egy jobb jövőt sejtetnek, de ma még önző világban élünk. Ez ellen is csak összefogással léphetünk fel. Az európai integráció nemcsak nekünk előnyös, belépésünkkel igencsak jól jártak az un. régi tagállamok is. Az ő hasznuk részben a mi gazdasági fejletlenségünkből fakad. Az európai egységfolyamatot közel azonos szinten lévő országok indították. 2004 után megnőttek az unión belüli eltérések, ezek hatékony kezelésére a régi módszerek alig alkalmasok. Mivel ez a helyzet a régi, azaz a donor országok számára előnyös, felszámolására nincs nagy igyekezet. Ez a körülmény viszont közelebb hozza egymáshoz a régió országait, köztük azokat is, amelyek egymáshoz való kapcsolatait Trianon árnyékolja be. Érdekeink közösek, de csak együtt tudjuk azokat érvényesíteni. Van tehát az ember voltunkból fakadó összetartozáson túl gazdasági és politikai érv is az összefogásra.

A nyugat-európai példák alapján joggal gondolhatunk arra, hogy a megbékélés valamiféle gyógyír alapvető nemzeti gondjainkra. Ezeken most nemcsak és nem is elsősorban a területvesztést értem. A határok átrajzolásánál, bármennyire is szakszerűtlenül és igazságtalanul történtek is, nagyobb baj, hogy a régiónkban a kisebbségi jogok csak töredékesen érvényesülnek. Jól szemléltetik ezt a demográfiai adatok. A magyarok létszáma a Kárpát-medencében (1980-2010) harminc év alatt igen megváltozott. Magyarország lakosainak száma 10 709 463-ről 10 014 000-re, azaz 93,5 %-ra csökkent. Ugyanezen idő alatt a Szlovákiában élő magyarok száma 82,0 %-ra, a Romániában élőké 72,1 %-ra zsugorodott. Ha nem teszünk semmit, akkor a határon túl élő magyarság eltűnik. Vannak, akik azt mondják, hogy a megbékélés elfogadhatatlan, amíg nem kerül sor Trianon revíziójára. Ha ezeket az embereket arra kérjük, hogy fejtsék ki, miként képzelik el, csak annyit mondanak, hogy ki tudja, mit hoz a jövő. A patópálkodás filozófiája ez. Amíg ezek az úgymond hazaffyak várnak a sült galambra, a kisebbségben élő magyarok részben beolvadnak, részben elvándorolnak. A megoldás csak a kisebbségi jogok maradéktalan érvényesítése lehet, ami egyébként a többségi nemzet számára még sajnos nem természetes, amiért folyton folyvást meg kell küzdeni. E küzdelemben mindenkinek van feladata. A frontvonalban a kisebbségek legitim politikai szervezeti vannak, de jelentős az anyaország mindenkori kormányának a szerepe is. A civil társadalom, illetve minden egyes ember feladata kettős, egyrészt élnie kell a létező jogokkal, másrészt munkálkodnia kell azon, hogy ezt a többségi nemzet ne tekintse a maga számára veszedelemnek.
A bibliai megközelítés ma kevés emberre hat: a vallástól sokan elfordultak. A közéleti gondolkodás sem jellemző az emberek többségére. Így azután Közép-Európa lakosaiban tovább élnek az öröklött előítéletek. Terjednek a félelemből fakadó történelemhamisítások, a felejtés pora lepi be azokat az időket, amikor az itt élők természetes egységet alkottak és békében megfértek egymás mellett, sőt egymás javára cselekedtek. Nehéz lesz országaink vezetőinek az ésszerű együttműködés, ha polgáraik marakodnak és még jó, ha csak egy-egy borgőzös focimeccs alkalmából verik egymást. Szükség van tehát egy kiengesztelődési folyamatra, ami lezajlott az osztrákok és olaszok, a dánok és a németek között és a sokat emlegetett német–francia kapcsolatokban is. Ezt a folyamatot nem lehet csak felülről vezényelni. Embertől emberig kell haladni, egymás szemébe nézni és egymás tenyerébe csapni. Mindezt úgy, hogy a közeledést ne tévesszük össze a felejtéssel. Nem megmásítani akarjuk a múltat, hanem megérteni. Tamási Áronnal keresnünk kell a középutat. Ő figyelmeztetett, hogy a béke nemes hadjáratában is vannak, akik felelőtlenül uszítanak a „békére”; és vannak defetisták, akiknek annál rosszabb valami, minél kívánatosabb volna. Meg kell ismernünk a velünk élő nemzetek kultúráját, különben lehetetlen megszeretnünk egymást. El kell indulni azon az úton, amelyet Jean Monnet úgy jellemzett: Nem országokat, hanem embereket egyesítünk.
Erre törekszik a Charta XXI Megbékélési Mozgalom. 2010 őszén egy nagymegyeri konferencia hét országból érkezett résztvevői elfogadták a megbékélés alapelveit: a Charta XXI-et. XXI. századi megoldást kínálunk egy XX századi problémára, megosztottságunkra, amelynek gyökerei visszanyúlnak egészen a XIX, részben a XVIII. századig. Ezután konferenciákat rendeztünk Kolozsvárt, Beregszászon, Szabadkán és Lendván is. 2011 tavaszán megindult a mozgalom honlapja, a chartaxxi.eu. A mozgalomhoz bárki csatlakozhat, aki tudja, hogy szülőföldje számára csak előnyös, ha azt mások is szeretik, aki nyitott más nemzetek értékeinek tiszteletére, aki elutasít minden gyűlölködést és kész a szomszéd népek történelmének, kultúrájának, esetenként nyelvének megismerésére. Azóta hatezren írták alá az alapító nyilatkozatot, az aláírók fele Magyarországon él, tizenöt százalékuk pedig nem magyar, hanem szlovák, ruszin, román, szerb, horvát, szlovén. Megalapítottuk a Megbékélési és Együttműködési Díjat. A díjazottra a mozgalom tagjai tehetnek javaslatot, azaz azok, akik aláírták a Charta XXI nyilatkozatot. A javasoltak közül a Mozgalmat működtető Charta XXI Egyesület öt tagú vezetősége választja ki a díjazottat. 2013-ban Stefan Hríb, 2014-ben Käfer István, 2015-ben Arad városa volt a díjazott. A 2016-ra várjuk még a javaslatokat. Budapesten évente tíz összejövetelt tartunk, amelyeken a Mozgalom számára fontos témákat tárgyalunk meg. Két könyvet adtunk ki, az egyik a megbékélés témájával foglalkozó brüsszeli előadásokat tartalmazza Látni és láttatni, lépések a megbékélés közép-európai útján címmel. A másik kiadvány címe: Békességes szó. Ez a kiadvány a Charta XXI Megbékélési és Együttműködési Mozgalom üzenete. Az egyik jelentős magyar kulturális folyóirat, a Napút Charta XXI rovatot nyitott, így havonta módunk van megjelentetni a mozgalom számára fontosakat. Ezen túl számos meghívást kapunk, hogy a megbékélés lehetőségéről és eredményeiről beszéljünk. Van egy vándorkiállításunk: Hidak Európa népei között. Járt már Nagyszombaton, Félben, Lendván, Aradon. Jelenleg Kárpátalján van. Időnként a szórakozást is összekapcsoljuk a megbékéléssel, voltunk disznóölésen, lecsófesztiválon, bográcsünnepen. Nagymegyeren, Győrött, Lendván info pontjaink vannak, ahol az arra járók találkozhatnak a mozgalom kiadványaival, szórólapjaival, megismerhetik a Charta XXI nyilatkozatot és alá is írhatják. A mozgalomhoz való csatlakozás nem egyesületi tagság. Sokkal inkább egy lelki alapállás, a gyűlölet elutasítása. Persze keressük régiószerte azokat, akiknek van kedve, ideje és képessége az elvi támogatáson túl tenni is valamit a megbékélés ügyéért.
Öt év után a szép elgondolások mellett valami eredményt is kell tudni felmutatni. Azon túl, hogy ez a hatezres létszám önmagában is eredmény, három dolgot említek meg. Az egyik annak felismerése, hogy a szomszéd nemzetbeliek között is van sok kiváló ember, aki egyrészt megérti a mi bajunkat, másrészt kész a közös gondolkodásra. Stefan Hríb például kijelentette, hogy Trianon igazságtalan, s hogy a Benes dekrétumok némely rendelkezése ártatlanokat hozott lehetetlen helyzetbe. Eredménynek tartom, hogy Gabriele Andreescu bukaresti egyetemi tanár úgy reagált írásban Wass Albert marosvécsi szobrának megrongálására, hogy mint román ember szégyelli magát, s hogy az a feladatunk, hogy ezeket az embereket a társadalom perifériájára szorítsuk. Gheorghe Falca aradi polgármester a Megbékélés terén lobogó magyar zászló és a városháza egyik folyosóján látható magyar nyelvű diploma miatt számonkérő levelet kapott a prefektustól, illetve a rendőrfőnöktől. Ezekre sokáig nem válaszolt, majd nyilvános sajtótájékoztatón üzente meg, hogy mindenki vegye tudomásul, hogy az Európai Unió tagjaként Magyarország nem ellenség, hanem barát. Mindhárom említett úr aláírta a megbékélés chartáját.
A Trianon utáni első száz esztendő végéhez közeledik. Ez az időszakot jórészt elvesztegettük. Nem tártuk fel eléggé a monarchia szétesésének az okait. A történelmi Magyarország, Uhorsko felbomlása csak mint ártatlanul és méltatlanul elszenvedett gyalázat él legtöbbünk gondolataiban. Meg kellene fontolnunk a Himnusz tanítását, miszerint „bűneink miatt gyúlt harag kebledben”, s a Kemény Zsigmond által is sürgetett nemzeti önismeret talaján fel és el kellene ismernünk a magunk hibáit is a történtekben. Csak így érhetjük el, hogy megszűnjék az ezer éves magyar elnyomás mítosza, s ezzel együtt mi se képzeljük, hogy a velünk élő nemzeteket ezer éven át tejbe-vajba fürösztöttük. Csak így érhetjük el, hogy ne féljünk egymástól. A félelem haragot szül. Csak a valóságra építkezve érhetjük el, hogy a Duna völgyében élőknek előnye legyen abból, hogy több nemzet lakja a tájat. Fel kell ismernünk, hogy összefogva többre jutunk, mint önmagunkban. Közép-Európa kis gazdaságait könnyen felfalják a nagyok. Sebekkel borítva, egymás ellen acsarkodva viszont nem tudunk tartósan összefogni. Béküljünk ki egymással!

Legyünk közösen nagyok!

Az érsekújvári Pázmány Péter magyar tannyelvű gimnázium felső két évfolyama számára tartott előadás szerkesztett változata.