A nemzetek közötti megbékélés nem állami nyilatkozatok kérdése. Oly sok ilyen, néha jószándékú, néha eleve csalárd próbálkozás volt már. Ha valós megbékélést, jószomszédi kapcsolatokat akarunk, akkor nem elégedhetünk meg sem a kulturált kormányközi együttműködéssel, sem a közös érdekek alapján történő összefogással. El kell érni, hogy a közgondolkodás ne tekintse a másik nemzetet ellenségnek. Ehhez megfelelő közoktatás, egymás alaposabb megismerése szükséges és sok-sok őszinte emberi kapcsolat.

Többen kérdezik, hogy miért nem gondolom fontosnak az államok közötti szerződéseket, s általában véve miért nem hiszek a politikai szintű megbékélésben.
Legelőször nemzedékem tapasztalatára hivatkozom. Túl sokszor és túl soká láttunk olyan feliratokat, hogy „Éljen és virágozzék a magyar és szovjet nép örök és megbonthatatlan barátsága.” Mindannyian tudtuk, hogy ebből egy szó sem igaz.
De XX. század más, ennél rosszabb példát is mutat. Itt van Jugoszlávia és Magyarország viszonya. Kezdetben úgy tűnt, hogy Trianon után Prága, Bukarest és Belgrád kemény és ellenséges gyűrűt von körénk. Akkor a magyar külpolitika legfőbb törekvése az volt, hogy kitörjön az elszigeteltségből. Erre Olaszország adódott partnernek, de korán felmerült a szerbek felé történő nyitás gondolata is. 1926. augusztus 29-én Horthy Miklós Mohácson emlékezett meg a csata 400 éves évfordulójáról. Váratlan és nagy szenzáció volt ez a beszéd. Az államfő ugyanis megemlékezett déli szomszédunkról, aki négy évszázaddal ezelőtt velünk együtt küzdött a török ellen, a világháború fordulata azonban ellenünk állította csatasorba. – Remélem, – mondotta a kormányzó – hogy most már hamarosan visszatérhet közénk a régi barátság és megértés.
Noha azonnali felmelegedés nem követte ezt a beszédet, a kapcsolatok normalizálódása ekkor indul meg, ami ugyan lassan haladt előre, de megállítani már nem lehetett. A magyar–jugoszláv örökbarátsági egyezményt 1940. december 12-én aláírták Belgrádban. Ratifikálására 1941. február 27-én került sor. Hogy azután öngyilkosságba kergessük Teleki Pál miniszterelnökünket és az ő halálos figyelmeztetése ellenére április 11-én a németek oldalán megtámadjuk Jugoszláviát.

Magyar bevonulás Újvidékre, 1941

A hatalom csúcsán könnyű szép szavakat megfogalmazni, valós összefogásra, együttműködésre csak a múlt bűnein túlnézni képes, kiengesztelődött társadalom alkalmas. Butaság persze a „vagy-vagy”. Olyan szembeállítás, hogy vagy államközi megegyezés, vagy civil kapcsolatépítés szembeállítás értelmetlen. A „nemcsak, hanem is” a helyes álláspont.

Surján László