A minden bajok forrásaként, a megbékélés fő akadályaként, az örök „bűnbakként” emlegetett Trianonról két dolog jut eszembe. Itt is, ott is kilóg a lóláb! Egyik fél szerint: kiérdemelt volt, mert nem tudtuk kezelni a nemzetiségiek ügyét, a forradalmi időszakban is rossz politikát folytattunk, segítettük eluralkodni az „egynemű” országban a további káoszt, a békéltető szándékot „dzsentriügyként” kezelve, növeltük a bajt. A másik közös magyar-magyar ügyünk: mely az uniós csatlakozással semmissé váló terület-visszafoglalással és más irredenta gondolattal táplálta düh, a királyság visszaállításához mérhető radikális humbug mérséklése lenne. S még nagyobb gond a Trianon utáni ma is működő, ártalmasnak nyíltan ma sem nevezhető nemzetszétfejlődés. Magyarán: megbékélni önmagunkkal, nemlétező határon túli (maga a meghatározás is ijesztő), önnön határainkat lebontani nem képes, sztereotípiákkal és más előítéletekkel körülvett magyarok, kiknek az „európeri” gondolat elérhetetlennek tűnik, s vele a megbékélés gondolata.
A megbékélés csak megbékült állapotban lehetséges. Békéljünk meg önmagunkkal is!

Bence Lajos (1956), szlovéniai magyar költő-újságíró, Lendva, Szlovénia