Nem biztos, hogy ha fizikailag is megépül a tanösvény, Mátyás királyról szól majd a második tábla. De hogy szerepelnie kell, az kétségtelen. Abban segít, hogy megértsük: egy államban éltünk, a királyhoz mindannyian hűek voltunk, sajátunknak éreztük. Próbáljuk beleképzelni magunkat egy ilyen világba. Ha sikerül, már csak az van hátra, hogy közös „főnök” nélkül is megéljük az összetartozást.

Mit keres az erdélyi gyökerű magyar király a szlovák-magyar közös történelmet bemutató tanösvényen? Kevesen tudják Magyarországon, hogy Mátyás király emlékét ugyanúgy őrzi a szlovák művelődés, mint a magyar. Népmesék, mondák, egykorú írásos dokumentumok, a nemzeti irodalom feldolgozásai hordozzák mindkét népben Mátyás-örökséget. Még a „budai király” szerelmi kalandjai is megszólnak szlovák balladákban. Az egyikben például egy nagyravágyó anya csempészi kívánatos leányát Mátyás ágyába.

Az első szlovák nyelvemlék, a Szepességi Imádságok (1479) is kötődik némiképp Mátyás királyhoz. Ez az imádságos könyv, benne az Igazságossághoz írt könyörgéssel, tulajdonképp egy Mátyás katonájából lett magyar főpap „puskája” a templomi szolgálathoz.
A magyar anyanyelvű Back Gáspár a Fekete seregben szolgált. Vitézségért a király szepesi prépostnak nevezte ki. Hét év páduai tanulás után pappá szentelték. Szláv hívei számára a nép nyelvén mondott könyörgéseket, ehhez kellett a pergamentdarabokra írt szöveg.

Andrej Sládkovič, a szlovák romantika jeles költője 1846-1847 táján Mátyás-hagyományra oktatta a modern nemzettéválás útjára lépő népét. Jelképes értelmű, hogy híres költeményének főhőse, a gyetvai legény csak azzal a feltétellel áll be Mátyás Fekete seregébe, ha megtarthatja népviseletét, azaz nemzeti identitását. A szlovák romantika Mátyás képe tehát épp annyira pozitív, mint a miénk. Egyébként a szlovákoknak is volt okuk hálásnak lenni igazságos Mátyás királynak: ő, akit mi is egyik legnagyobb királyunknak tartunk, szabályozta először a városok magyar-német-szláv bíróválsztási rendjét.