Tájékozódás a Kárpát-medencében

Hogyan ismerhetek meg egy Kárpát-medencei települést? Ezt a régiót, mint egészet, nem tanítják az iskolában, se történelmét, se földrajzát, se irodalmát. Joggal indulunk ki abból, hogy a határon kívüli világ az anyaországiak jó része számára terra incognita: ismeretlen föld. Kivételek, akiket erős, még el nem tépett rokoni szálak kötnek valahová, és azok, akik járják a Kárpát-medencét, s átlépve a határt már megérezték, hogy itthonról otthonba érkeztek. Ezek a „hazajárók” egyre többen vannak, és mint a nagy földrajzi felfedezések hősei, segítenek felderíteni ezt az ismeretlen, de mégis hozzánk szorosan kötődő területet.

Meggyőződésünk, és a Charta facebook oldalán lezajlott Ki Mit Tud? verseny, – amelynek révén 366 szórványtelepülést ismertek és ismertettek meg a résztvevők, – ezt bizonyította is: településeink sok értéket rejtenek, és ezek iránt van is érdeklődés.

Mi arra szeretnénk mindenkit, de legalábbis sok embert rávenni, hogy válasszanak maguknak egy Kárpát-medencei települést. Kicsit több gyakorlati értelme van, mint amit Petőfi javasolt többek között Erzsikének, hogy válasszanak maguknak csillagot. Ezt az akciót Fogadj szívedbe egy települést! névvel illetjük, mert hiszen nem tulajdon szerzésről van szó, nem megszerezni, hanem megismerni szeretnénk a kiválasztott települést. Szívünkbe fogadni: ez érzelmi kötődést jelent, megszeretést, aminek az első feltétele a megismerés.

És most tégy egy kis próbát: Mit tudsz például ezekről a településekről: Aha, Apa, Apáca, Baka, Barabcs, Béd és Béke. Céke, Cécke, Csánk és Csölle. Gyanta, Gyorok, Györke, Hadrév. Kövegy, Köled, Krizba, Kula. Hányról hallottál közülük? Tehát, aki családi gyökerei vagy személyes tapasztalata alapján nem tudja azonnal kijelenteni, hogy hozzá ez vagy az a falu, város áll a legközelebb, annak ki kell lépnie az ismert világból az ismeretlen „terra incognita” területre. Az alábbiakban ehhez ajánlunk néhány kiinduló pontot.

A Kárpát-medence településeinek nevei a fogadjszivedbe.chartaxxi.eu honlapon országonként, s azon belül közigazgatási egységenként elérhetők. E nevek először nem sokat mondanak, de épp az a cél, hogy feltáruljon, ami mögötte van. Az első lépés egyébként lehet a Google Föld program böngészése is. (Ingyenesen letölthető). Az utca-nézet segítségével be is járhatjuk az egyes településeket. Megnézhetjük a mások által készített fényképeket. A program sok helyen a magyar neveket vagy azokat is feltünteti.

Ha így vagy más módon már van egy település, ami után érdeklődünk, akkor indulhat a kutakodás, aminek leggyakrabban a Google keresőmotor az első lépése.

Itt találkozunk a wikipedia megfelelő oldalával, esetleg a település saját honlapjával, előjöhetnek szálláshely kínáló oldalak, amelyek közül némelyik a környék látnivalóiból is ad ízesítőt, tehát sok morzsából végül összeáll egy kép. Kár lenne a felfedezés örömét elvenni bárkitől, csak megemlítek még néhány lehetőséget.

Első helyen az Arcanum adatbázist, amelyben már több mint 30 millió oldalnyi anyagban böngészhetünk. Az adatbázis teljessége nem ingyenes, de az előfizetés nélküli részekben is találhatunk sok érdekességet. Vannak más jellegű adatbázisok is, például:

Szlovák területen: Településtár | Velemjáró (velemjaro.sk)

Délvidéken: Vajdasági Magyar Digitális Adattár (vmmi.org)

Erdélyről többek között érdemes letölteni az Erdély helynevei az utóbbi kétszáz év térképein című tanulmányt, vagy megnézni az Erdélyi Helységnévtárat.

Az eligazodásban segít chartatársunk, Bagyinszki Zoltán fotográfus: Hazánk történelme, építészete, művészete, a természet szépségei – fotóimon, könyveimen keresztül című igazán lenyűgöző honlapja, s ha felülről akarod megismerni a tájat, ajánlható Tóth Géza összeállítása: Látnivalók Magyarországon- (tothgeza.hu)

Az épített örökség hihetetlen gazdagságában segít tájékozódni az anyaországban a muemlékem.hu oldal egyik térképe, míg a másik a határon kívüli magyar vonatkozású műemlékeket mutatja be. Ezeket akár térkép, akár műholdfelvétel üzemmódban lehet böngészni.

Vírusjárvány, kijárási tilalom, zárlat. A rendelkezésre álló időt most igazán meg lehet ezzel a feltáró munkával „koronázni”.

Jó munkát, jó szórakozást.

Surján László

 

 

 


Warning: Trying to access array offset on value of type null in /data/6/2/62890044-f2a7-4bd3-99b9-601907f23b82/chartaxxi.eu/web/wp-content/themes/betheme/includes/content-single.php on line 261
chartaxxi.eu