Vajon hányan ismerik George Bacaloglu ezredes nevét? Aki a román-magyar kapcsolatok iránt érdeklődik, okvetlenül találkozik a nevével, de az is, aki Nagyváradon sétál, mert ott utcát neveztek el róla. Ő alapítja meg 1919 novemberében a Hármaskörös (Societatea Cele Trei Crisuri) közművelődési egyesületet, amelynek Fehér Körös szakosztálya románok és magyarok egybekapcsolását tűzte ki célul az irodalom, művészet és kultúra eszközeivel. „A háború folyamán csak a rombolás és pusztulás tüneteit láttuk, a fejlődés csak a rombolás technikájának tökéletesítésére szorítkozott. Már itt az ideje, hogy az élet szépségeinek istápolására gondoljunk, s ezért vállvetve kell dolgoznunk, faji és nemzetiségi különbség nélkül ama nívó elérésére, amelyet az ember számára a természet kijelölt“ — írja a Társaság tervét ismertető elaborátumában (Nagyváradi Napló, 1919. november 5).

Szép. Apró szépséghiba, hogy mindez Trianon előtt történt, s azt mutatja, hogy Apponyi állítólag nagyhatású beszéde, később a szerződés aláírása mind egy színjáték része volt. Románia már 1919 őszén berendezkedett többek között Nagyváradon is. De ennek nincs túl nagy jelentősége.

Nagyobb baj az, hogy bár a román-magyar kulturális közeledést az impérium váltás után azonnal szorgalmazni kezdték, de az akkor megkezdett úton nem dicsekedhetünk valami nagy haladással. Szép és fontos disszertációt írhatna valaki e közeledések történetéről. Aki ebbe belefog, annak okvetlenül a kezébe kerül majd Engel Károlynak a Korunk 1970. évi 6. számában (845-853) Hídverők példamutatása címmel megjelent tanulmánya, amelynek elejéből idéztem fentebb a Bacaloglu ezredes úrról szóló részt, és amit elolvasásra ajánlok a téma iránt érdeklődőknek. Ehhez csak ide kell kattintani: hidverokpeldaja

Az Engel tanulmány olvasásakor ne feledjük a kort, amelyben született, és ne csodálkozzunk néhány olyan kitételen, ami a fiatalabb nemzedéknek újszerű, sőt idegen. Hála Isten, hogy az.