W.-Nemessuri Zoltán: Magyar élet – határtalanul

Trianon centenáriumához közeledve a nemzetegyesítésről, a megmaradás és a tovább lépés útjáról-módjáról kérdeztük mozgalmunk tagjait. A sort W.-Nemessuri Zoltán írásával kezdjük, egyben biztatunk mindenkit a megszólalásra.

Illyés Gyula versének címe, a Haza, a magasban szállóigévé vált. Kezd azzá lenni második szakaszának két sora is: Mi gondom! – áll az én hazám már,/védőbben minden magasságnál… De nem csak a szellem magasában, immár annak mélyében (méhében) is. Mert bárhol növekedjék, a magyar életfa gyökerei a bölcsőkből és a bölcsődékből, majd az óvodákból, az elemi-és szakiskolákból, a főiskolákból és az egyetemekből sarjadnak.

A Trianonban, később Párizsban csonkolt ország veszteségei nem csupán területből, vagyonból, természeti kincsekből, iparból, közlekedésből, műemlékekből és műalkotásokból állnak, hanem – elsősorban –, emberekből. A magyarság hetedhét határon túl terjed, merthogy kereken hét ország: Ausztria, Szlovákia, Ukrajna, Románia, Szerbia, Horvátország és Szlovénia lakosai. Ebből fakadóan a nemzeti összetartozás leghatásosabb eszköze a 2010-től hatályba lépett kettős állampolgárságról szóló törvény. Orbán Viktor kormányfő és helyettese, Semjén Zsolt akkor mondták, tíz éven belül egymillió új magyar honosra számítanak. Ehhez képest a kitűzött cél 2017 november 9-ére megvalósult, s a szám egyre bővül. Kivált örvendetes, hogy a szomszéd országok ricsajos ellenállása halkul. Ráébredtek, hogy e jogintézmény számukra is hasznos, mivel államaik szuverenitását és nemzeti jellegét csöppet sem csorbítja. Ellenkezőleg: a határon túli magyarság szilárd pillére a hídnak, mely a Kárpát-medence országait összeköti. Mennyivel zavartalanabb a közlekedés, egymás megismerése és javaink gyarapítása, ha népeinket nemcsak határsorompók, identitások sem választják el? Miért ne lehetne egy ottani magyar jó szerb, szlovák, stb. polgár? Hiszen munkájával, képességeivel az adott országot gyarapítja.

A hatás fölmérhetetlen, lelki-szellemi-gazdasági értelemben egyaránt. Ha a magyarság ezeréves írott históriáját, jóval ősibb nyelvét és kultúráját bárhol szabadon megélheti, az nem több, mint az együttélés alapvető feltétele, az adott állam iránti hűség és a köznyugalom biztosítéka. Még európai példák tucatjaira sem kell hivatkozunk ahhoz, hogy belássuk e tézis jogosságát, s mindenekelőtt gyakorlati hasznát.

Ezt szolgálja nemzettársaink kormányzati támogatása a Kárpát-medencei magyar és nem magyar élet minden területén. Jó-e például egy erdélyi vegyes házasságban élőnek, ha csemetéjét színvonalas magyar óvodába-iskolába íratja? Nem kérdés, hisz a fiúcska-lányka kétnyelvű, kettős kultúrájú lesz. Éppúgy egy szerbiai magyar vállalkozás pályázati támogatása, vagy egy sportegyesületé, mert annak előnyét a szerbek, bánáti svábok és bunyevácok is élvezhetik.

Felsorolni is nehéz, hányféle segítség áll a külhoni magyarok rendelkezésére. Kezdődött 1991-ben Kisvárdán a Határon túli Magyar Színházak találkozójával, majd beemelésükkel a Pécsi Országos Színházi Találkozóba (POSZT) és a Független Filmszemlébe. A nyári Könyvhét, s egy ideje a nemzetközi könyvvásárokra delegált magyar alkotások össznemzetiek. A teljesség igénye nélkül: csak a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. évente több tucat pályázattal segíti a kultúrát, az oktatást, a pedagógusokat, a testvérvárosi együttműködést, az ifjúsági közösségeket, a hitéletet, a műemlékvédelmet, a civil-és egyházi szervezeteket, a sportot, a könyvtárakat, a zenei fesztiválokat, a nemzeti programokat, ünnepeink méltó megtartását –, az ottani magyar diákok középiskolai és egyetemi ösztöndíjairól nem is beszélve. A Családok évét a kormány kiterjesztette az egész Kárpát-medencei magyarságra. Ezzel követendő példát ad a népesség elöregedésével és fogyatkozásával küszködő szomszéd országoknak is. A Rákóczi Szövetség magyar diákok tízezreinek – köztük tengerentúliaknak – évtizedek óta szervez anyanyelvi táborokat, történelmi vetélkedőket és pedagógus továbbképzést. A Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) évente kétszer tart a határon túli magyar szervezeteknek képzést, az általa létrehozott Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége fórumán. Ehhez hasonlóan eredményes a hazai középiskolás osztályok határon túli kirándulásának kormányzati támogatása. Balázs fiam így jutott el Erdélybe (az ottani élmények nyomán nem utoljára). A Magyar Páneurópa Unió hosszú évek óta nyaraltat 20-40 erdélyi falusi kisgyermeket Budapesten és a Balatonon, gazdag kulturális programmal, várlátogatással és egyebekkel. Tavaly az MPU az erdélyiekkel együtt vendégül látott egy húszfős kárpátaljai csoportot is. Itt tartózkodásuk során erős barátságok szövődtek, ami az egyhetes látogatás legértékesebb hozadéka. A gyerekek közt vannak vegyes házasságokból született román és ukrán családnevűek is. Márpedig ez a népeink közt alapvető szemléletváltozás kiindulópontja. Főképp tőlük hallottuk: sose hitték volna, hogy a magyar főváros és a Balaton milyen gyönyörű, a táborban a pedagógusok mennyire barátságosak, és így tovább.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium többek közt összesen 69 egyesület kerékpártúráját támogatja a teljes Kárpát-medencében. Kiírt egy itthoni és határon túli értékeket bemutató kisfilm-pályázatot is. Más szervek irodalmi, képzőművészeti alkotásokra és díjakra hirdetnek pályázatot. Jó ideje magától értetődő, hogy bárki érdemes magyart rendes, vagy levelező tagjává választhatja a Magyar Tudományos Akadémia, a Magyar Művészeti Akadémia, az Írószövetség és más rangos szervezetek. A szórványmagyarság specális támogatásokban részesül. Végül, de nem utoljára: a kormány hozta létre és működteti a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemet, a Partiumi Magyar Keresztény Egyetemet és sok más intézményt, köztük gimnáziumokat és kollégiumokat. Folyik a harc a marosvásárhelyi római katolikus gimnázium újjáalapításáért (a pozitív miniszteri rendelet készen áll) és a Babes-Bolyai Egyetem kétnyelvű orvoskaráért. Legutóbb a magyar kormány közbenjárása kellett ahhoz, hogy a pápa történelmünk során először a csíksomlyói kegyhelyre látogasson. Önfeladásról tehát szó sincs.

Ami az uszítókat illeti, Surján Lászlót idézve „…a hazai jobb sorsra nem érdemes baloldal s az odaáti eszementek… éneke annyira összhangban van, hogy kottaközösségre is gondolhatunk.”

Van egy régi magyar kifejezés: idegenszívű. A XVI. században a végvári harcok során keletkezett, ám aktualitásából mit sem vesztett. Magától értetődő, hogy az érintettek dühödten tiltakoznak, itthon, az Európai Unió plénumain és világszerte egyaránt. Közben ártó tevékenységüket zavartalan folytatják, a védekezés élő cáfolatául.

Egy nemzet ereje gyarapítja a szomszédokét is, míg az ellenségeskedés apasztja. Utóbbit nekünk, s a Kelet-közép-európai népeknek bőven volt alkalmunk megtapasztalni. Ma úgy tűnik, az ordas indulatok lassacskán csitulnak. József Attilával szólva: A harcot, melyet őseink vívtak,/békévé oldja az emlékezés/ s rendezni végre közös dolgainkat/ez a mi munkánk;/ és nem is kevés.

Emlékezzünk, de a múltat ne hánytorgassuk fel.

Meddő panasz helyett építkezzünk, ha kell, nemzedékeken át.

Ady szerint: Az erőtlen csügged, az erős megállja.

Írásomat Bence Lajos József Attila díjas lendvai (muraközi) kortárs költő egy fajsúlyos mondatával zárom: „Magyar tollforgató legfőbb feladata a megmaradás szolgálata.