2006-ban a szlovák és a magyar katolikus püspökök kimondták: Megbocsátunk és bocsánatot kérünk. A magyar evangélikusok is elítéltek a nemzeti gyűlölködést. Segítse a Szentlélek, hogy mindkét népet átjárja ez a gondolat!

„A magyar–szlovák viszonyban megmutatkozó nyugtalanító folyamatok és nacionalista atrocitások láttán a Magyarországi Evangélikus Egyház püspöki tanácsa elítél minden gyűlöletkeltő és más nemzet vagy nemzeti kisebbség jogait és méltóságát sértő megnyilvánulást. Elutasítjuk a nemzeti, vallási alapú uszítás és az erőszak minden formáját a társadalmi vagy az egyházi közélet bármely fórumán.

Támogatjuk a konfliktusok és történelmi sérelmek békés, a kölcsönös jóindulat, a nemzetközi jogi normák és keresztény hitünk alapján történő megoldását.

Keresztény összetartozásunk olyan közösség, amely Krisztusban összeköt, nem pedig elválaszt bennünket. A különböző kulturális és nemzeti hagyományok sokfélesége nem veszélyezteti, hanem gazdagítja egyházainkat és népeinket. A Magyarországi Evangélikus Egyház történelmi örökségének fontos tapasztalata a szlovákok, magyarok, németek és vendek közös Krisztus-hitből táplálkozó, testvéri összetartozásának közösségformáló ereje.

Felhívjuk egyházunk és a szlovák testvéregyház tagjait, hogy közösen törekedjenek az egymással való megbékélésre és a kölcsönös kiengesztelődésre, s támogassanak minden erre irányuló, jó szándékú erőfeszítést.

Budapest, 2006. szeptember 30.

A Magyarországi Evangélikus Egyház püspöki tanácsa„

2006 fontos év volt a magyar és a szlovák egyház kapcsolatok számára. Akkor írták alá a két ország katolikus püspöki kar közös nyilatkozatát: „Megbocsátunk és bocsánatot kérünk”.

A magyar evangélikusok fent idézett nyilatkozata mintegy evangélikus válasz, ha tetszik csatlakozás ehhez, amit annál is inkább nagyra becsülhetünk, mert a szlovák evangélikusok nem csatlakoztak hozzá, a magyaroknak mégis volt bátorságuk önállóan megszólalni.

Adná Isten, hogy régiónkban minden keresztény/keresztyén ember megértse: a kiengesztelődés nélkül hiteltelen a kereszténységünk.

Surján László