Ahogy egy ember helyes önismeret nélkül nem képes beilleszkedni a társadalomba, úgy egy nemzet is csak megnehezíti a helyzetét, ha önértékelése nem felel meg a tényeknek. Amikor Makkai Sándor előítéletekről ír, nem áll meg az előítélet elméleténél és lelki rugóinál. Kisebbségbe került magyarként szembenéz a valós helyzettel.

„Mi Románia polgáraivá lettünk; ennek az országnak törvényei és törvényes rendje a mi életünk meghatározója lett. Mi ennek a rendnek kereteiben, ezekbe beilleszkedve kell hogy magyarságunkat megtartsuk, nem mások ellen, hanem a magunk öröklött lelki és szellemi egyéniségének békés és munkás érvényesítése érdekében.”
A tényekhez való ragaszkodás nemcsak ennek a helyzetnek a tudomásulvételét jelenti, hanem ennél ha lehet még nehezebb feladatot is ad: „Nekünk számolnunk kell a tényekkel, de kétségtelen, hogy ez a számolás alapvető fogalmak és meggyőződések revízióját kívánja meg éspedig elsősorban azokét, amelyek a múlt megítélésére vonatkoznak.”
Ezt követően nem kerülgeti a forró kását, hanem számba veszi a revízió alá veendő tételeket. Ezeket két csoportra osztja, s ez a két csoport szinte azonos Esterházy Lujzaának a szlovák viszonyokra vonatkozó elemzésével. Az első csoport Makkainál: a múlt mindenestől jó volt. Esterházy úgy látta: ez a magyarok véleménye a Trianon előtti időkről. A második csoportot azok a vélekedések alkotják, amelyek szerint a múlt végzetes tévedések halmaza, azaz rossz volt. Ezt a Felvidéken a szlovákok mint az ezer éves magyar elnyomást emlegetik, sajnos sokan még ma is.
Makkai részletezi a két ellentétes vélekedést. Az első csoport tételei:
A múlt jó volt.
Velünk igazságtalanság történt.
Nem vagyunk felelősök.
Jogunk van csodát várni.
A második tételsor pedig:
A múlt rossz,
a felelősség a múltakért az akkori vezetőosztályt terheli,
a múlttal nem kell többé törődni,
a jelenhez egyénileg kell alkalmazkodni.
Az előítéletek természete szerint mindkét csoportnak van igazsága, pontosabban rész igazsága. Éppen ezért veszedelmesek az ilyen nézetek, mert akik vallják, találnak úgymond bizonyítékot. Mégis hibás ez a felfogás, s Makkai 1931-ben úgy véli, hogy a helyzet „a nemzeti öntudat új, életrevaló, egészséges kiragyogását követeli, mint a tények küldetésének igazi megismerését és az ennek való helyes engedelmeskedést”.
A mai helyzet és korunk lehetőségei mások, mint nyolc, kilencedfél évtizede. De a tények megismerése számunka ugyanúgy előfeltétele a helyes program kialakításának, mint akkor.