Lehetett volna szebben, lehetett volna okosabban, lehetett volna együtt.

Hatalmas felháborodást keltett, hogy Romániában szinte titokban kihantolták és Szlovákiába szállították Skultéty László strázsamester földi maradványait.

Magyarországot nem értesítették, nem vonták be az akcióba. Pedig miért elleneztük volna, ha szülőfaluja ápolni akarja emlékét, s ekként sírját is? A lapítás az első baj a történetben.

A második, hogy most alighanem belekeveredünk egy buta vitába. Szlovák volt-e Skultéty vagy magyar? Mivel Hegyesmajtényt alighanem a XVIII. században telepítették be, a megelőző kétszáz évben mintha eltűnt volna, jó eséllyel lehet szlovák eredetű. Legendás alakját szlovákul is, magyarul is feldolgozták: Háry János néven minden magyar ember ismeri.

Miért ne lehetne közös emlékezetünk tárgya. Hadik huszár volt, legendás parancsnok legendás huszárja.

Amikor ő a huszárokhoz került, a magyar meg a szlovák nem volt ellenség. Egy hazának polgárai voltak, ki ilyen, ki olyan nyelven fohászkodott Istenéhez.

Ha Skultéty ezt szlovákul tette, ettől mi még nem fogjuk kevésbé szeretni Háry Jánost. Ha pedig magyarul fohászkodott, attól még szülőfaluja tisztelheti, emlékezhet rá. Nagy alkalom lett volna a közeledésre, ha például a szlovák és a magyar hadsereg vezetése közösen intézi az újratemetést, ha mindkét ország hagyományőrzői együtt tisztelegnek előtte.

Ehelyett meddő vitákba keveredünk. Felemelt fejű és szívű nagy ünnepség helyett sutyiban hazalopott hamvak. Szégyen. Nagy kár volt.

Emberek, szlovákok és magyarok! Nem féltek, hogy az agg strázsamester kiugrik a sírból és a nyakatok közé csap?

Ha igazak a hírek, Aradra is jut majd az odacsapásból. Közel 200 éves sírról van szó. Hogy nem fizet érte senki? Egy ilyen sír a temető dísze lehetne. Ha igaz, hogy felszámolással fenyegettek, aligha tudták, kit rejtenek a hamvak. Ha igaz, hogy az aradi plébános kereste meg az illető szülőfaluját, még talán azt is elvárja, hogy kezet csókoljunk neki, hogy nem egyszerűen kidobatta a potyautas vén huszárt.

Drága jó Skultéty László! Ha belefáradsz a nyakoncsapásokba, szólj, leszünk egy páran, akik majd ütnek helyetted. Bár a magam részéről inkább dicsérni szeretnék ez ügyben valakit, de rajtad kívül nem tudok senkit, akit ebben a történetben dicsérni lehet.