Surján László: Előítélet, megbékélés, tények és bolondok

A látszólag összefüggéstelen szavakból álló cím valójában logikus rendszert alkot. Makkai Sándor írását érdemes chartás szemmel végig olvasni és végig gondolni. Egy kisebb sorozattal a Magunk Revíziója c. írásával ismerkedünk meg.

Nemsokára ünnepelhetjük Makkai Sándor születésének 125. évfordulóját. Makkai írásaiban sok olyan gondolat van, amelyet a megbékélés híveinek érdemes megszívelniük. Mielőtt ezeket felidézném, egy hivatkozással közelebb hozom a szerzőt azokhoz is, akik nem ismernék. A Wikipedia rövid cikke leírja az életrajz főbb elemeit. A Magunk Revíziója 1931-ben jelent meg és még nem tükrözi azt a csalódottságot, ami egy szűk évtized múlva a püspöki székről való lemondáshoz és Erdélyből való kiköltözéshez vezetett. Az elfogultságról az előítéletekről kifejtett gondolataival foglalkozom, amelyek több mint nyolcvan év távlatából is érvényesek.
Az előítélet mindennapjaink része. “Az apák és fiak között a tragikumig fokozódhat az előítéleteknek ez a kölcsönös dilemmája: ami új az nem lehet jó, ami régi, az feltétlenül rossz.”
Jó gyakorlat lehetne, ha ki-ki magába nézne és tetten érne legalább egy előítéletes helyzetet a maga életében. Még szebb lenne, ha megpróbálna megszabadulni tőle. Ez persze nem egyszerű dolog.
Makkai Sándor szerint az előítélet abból a csökönyösségből származik, hogy a már lezárt fogalmainkat és ítéleteinket nem vagyunk hajlandóak revízió alá venni. A püspök bibliai példával él: Mi lett volna, ha a tékozló fiú nem vette volna revízió alá a saját magáról és életéről alkotott, bűnös, halálos meggyőződését? Hát még, ha az atya nem lett volna hajlandó változtatni a fiúról szóló lesújtó ítéletét?
Ha az előítélet ellehetetleníti családi kapcsolatainkat, milyen ártalmas lehet a nemzetek közötti kapcsolat terén! Amikor Makkai erről szól, már felsejlik a későbbi pesszimizmus: úgy látszik, kiirthatatlan előítélet a többségnek az a véleménye a kisebbséggel szemben, hogy ez az utóbbi föltétlenül megbízhatatlan és elnyomandó.
E bizalmatlanságnak sok jelét látjuk napjainkban is. Mielőtt azon gondolkodnánk, hogy miként lehetne ezt a kisebbség ellenes előítéletet megváltoztatni, vizsgáljuk meg, miként lehetünk képesek a magunk előítéletein úrrá lenni. Az természetes, hogy számos dologgal kapcsolatban kialakul bennünk egy meggyőződés. Ez mindaddig nagyszerű, amíg meggyőződésünk a valósággal egybeesik. Lehet az emberiség általános meggyőződése, hogy a Föld lapos, de csacsiság ehhez ragaszkodni, mihelyt valaki bebizonyítja, hogy gömbölyű. Makkai rámutat, hogy a kor, amelyben élünk, roppant változásokat hoz magával, s ez nemcsak a XX század első felére igaz, hanem miránk is épp úgy vonatkozik. Fogalmaink akkor nem vezetnek előítéletbe váltó meggyőződésre, ha képesek vagyunk a tények megismerésére. A tények menthetnek meg az előítéletektől, már akkor, ha figyelünk rájuk, s kellő alázattal el is fogadjuk őket.
Többségi és kisebbségi emberek, illetve egymásnak feszülő nemzeti közösségek akkor léphetnek ki az egymásra vonatkozó előítéleteik szövevényéből, ha a másikra vonatkozó ismereteik a tényekre alapulnak.
Mindenfajta megbékélési folyamatban kulcsszerepe van tehát a tényszerűségnek. A tájékoztatás ma elvben óriási lehetőség volna, hogy ezek a bizonyos tények eljussanak a címzettekhez. Azonban soha annyi téves ismeret nem járta át az emberek gondolkodását, mint ma. Régen azt mondták, hogy egy bolond százat csinál. Az internet elterjedése óta akár ezret is – olvastam a minap. Ha a bolondokra igaz ez a megsokszorozódás, hátha működik az okosok esetén is? Terjesszük hát Makkai püspök úr gondolatait.