Štefan Hríb: Jobban pártfogolom a szlovákiai magyarokat Csákynál

A nyitott magyar kézre nyitott szlovák kézzel reagált. Hetilapja nemrég kétnyelvű címlappal jelent meg, melyet szeretne folytatni. A reakciók ellenben sok tekintetben meglepték. Durayt tiszteli, Csákyt viszont nem. A Most-Hídban a szlovákok szerinte már csak dísznek vannak. Állítja, hogy Trianon igazságtalan volt a magyarokkal szemben, a Beneš-dekrétumok pedig megkárosították őket. A szlovák média állócsillagával, Štefan Hríbbel beszélgettünk.

Nemrég vette át Budapesten a Charta XXI díját a megbékélés és együttműködés elismeréseként. Mi lepte meg Önt jobban? Surján László szavai, melyet nyitott magyar kézként értékelt, vagy a közvélemény reakcióját az Ön díjára?

Amikor Surján előadását hallgattam Budapesten, éreztem, hogy ez egy történelmi pillanat. Ilyen nyíltan, önkritikusan jeles magyar politikus a szlovák-magyar kapcsolatokról még nem beszélt. Legalábbis én nem találkoztam vele. Nem mondanám, hogy meglepetés volt, mivel már korábban is többször találkoztam Surján Lászlóval Brüsszelben, vagy Füleken egy konferencián. Tudtam, hogy értelmes véleménye van a szlovák-magyar kapcsolatokról. Ilyen szempontból nem volt meglepetés. Egy nagyon mély, őszinte és lelkiekkel teli vallomásként éltem meg egy fontos magyar részéről. Nem meglepetésként, hanem mint egy szép dolgot.

A beszélgetés itt folytatódik: http://korkep.sk/cikkek/media/2013/06/17/stefan-hrib-jobban-partfogolom-a-szlovakiai-magyarokat-csakynal


Warning: Trying to access array offset on value of type null in /data/6/2/62890044-f2a7-4bd3-99b9-601907f23b82/chartaxxi.eu/web/wp-content/themes/betheme/includes/content-single.php on line 261
webmester.sk