Rédly Elemér: A megbocsátásról 2.

A megbocsátást nehéz olyan radikálisan érteni, és gyakorolni, ahogy azt az evangéliumok tanítják. Egy sokat szenvedett nép esetén különösen nagy kihívás. Rédly Elemér atya számos írása szól a megbocsátásról. Ezekből egy csokrot kötött nekünk. Összeállítását 7 részletben adjuk közre. [S. L.]

A megbocsátás tesz szabaddá

Egyedül Isten tud igazságot tenni, igazságosan ítélni, rá kell bíznunk a végső igazságszolgáltatást. Akik eljutottak az örök élet boldogságára, azok már biztos megbocsátottak. Aki elkárhoztak, és nem tudnak megbocsátani, örökre rabjai maradnak gyűlöletüknek. Amíg valaki nem tud megbocsátani az ellene vétőnek, addig rabja marad haragjának. Akik viszont megbocsátó szeretetükkel az Úr Jézus mellé állnak, azok megtapasztalják annak igazát, amit az Úr Jézus mondott: „jobban örülnek a mennyben egy megtérő bűnösnek, mint kilencvenkilenc igaznak, akinek nincs szüksége megtérésre.” (Lk 15 7)

Így van ez a társadalomban is. Csak akkor tudunk békében élni, ha meg tudunk egymásnak bocsátani. Tudjuk, hogy ez nem könnyű, de ezt kívánja az Úr Jézus tanítása, és őt igazolja mindennapi tapasztalatunk is. Csak az Isten szeretetéből vállalt kölcsönös megbocsátás képes a megbékélésre, az emberek közti szakadék betemetésére.
Engesztelődjetek ki szívből egymással! – Legyen békesség köztünk mindenkor! 


Warning: Trying to access array offset on value of type null in /data/6/2/62890044-f2a7-4bd3-99b9-601907f23b82/chartaxxi.eu/web/wp-content/themes/betheme/includes/content-single.php on line 261
chartaxxi.eu