Rédly Elemér: A megbocsátásról 1.
Rédly Elemér átveszi a Hit Pajzsa kitüntetést.

Budapest, 2011. február 26. Rédly Elemér pápai prelátus, kanonok, győri plébános, a Győri Hittudományi Főiskola tanára, a Parma fidei - Hit pajzsa és a Hazámért - hitemért díjak idei kitüntetettje átveszi a Hit pajzsa díjat Mádl Dalmától, Mádl Ferenc volt köztársasági elnök feleségétől a belvárosi Egyetemi Kisboldogasszony templomban. MTI Fotó: Kovács Tamás

A megbocsátás egy sokat szenvedett, sok méltánytalanságot elviselni kényszerült nép esetén nehéz téma. Rédly Elemér atya számos írásban foglalkozott ezzel a kérdéssel, ezekből az írásaiból kötött csokrot a számunkra. Összeállítását 7 részletben adjuk közre. [S. L.]

Nemzeti tragédiák kapcsán

Mind a mai napig egymásnak ellentmondó véleményeket olvashatunk és hallhatunk a hírközlő eszközökben például az 1956-os magyar forradalommal kapcsolatban. Sokan szenvedtek a kegyetlen megtorlástól, és hordoznak máig tartó sebeket. Sokan élnek köztünk, nemcsak károsultak, hanem a múlt rendszer haszonélvezői is. A tényleges bűnösök „megúszták” az emberi igazságszolgáltatást. Ezért kérdés:
Lehetséges-e a megbékélés? Az emberi gondolkodás úgy véli, hogy a béke alapja az igazságosság. A történelem azonban egyértelműen tanúsítja, hogy ez sosem működött. Épp ellenkezőleg, minden bírósági perlekedés és háborúskodás azzal kezdődik, hogy mindenki a maga igazát akarja érvényesíteni. Amíg a bosszú, a minden áron való igazságszolgáltatás igénye vezet minket, és azt tartjuk a legfontosabbnak, hogy a rosszat megtoroljuk, addig soha nem lesz békesség az emberek között, sem a társadalomban, sem a családban.
Az Úr Jézus más szemléletre tanít minket. A megbékélés alapja a megbocsátó szeretet. Ez nem azt jelenti, hogy jóvá kellene hagyni a rosszat, hanem azt, hogy „rosszért rosszat senkinek ne fizessetek… Amennyire rajtatok áll, éljetek mindenkivel békességben… Ne engedd, hogy legyőzzön a rossz, inkább te győzd le a rosszat jóval.” (Vö. Róm 12,17-21.) Nyilvánvaló, hogy az igazságszolgáltatás feladata, hogy a bűnösöket elítélje és megbüntesse. Nekünk azonban mégis meg kell tudnunk bocsátanunk. Nem azért, mert megérdemlik a megbocsátást, hanem azért, mert ha Isten bűneink ellenére szeret minket, és megbocsát nekünk, akkor nekünk is meg kell tudni bocsátanunk az ellenünk vétkezőknek. (Vö. Mt 18,21-35.) Csak ezzel a megbocsátó szeretettel tudjuk legyőzni azokat, akik minket megbántottak.
Megbocsáthatok-e az áldozatok helyett?  Ezt sokan kérdezik. Visszakérdezek: Szüleim megbocsátanának-e? Igen, mert ők is hívő keresztények voltak, ők neveltek erre engem is. Az ő akaratuknak teszek eleget, ha a nevükben is meg tudok bocsátani azoknak, akik minket megbántottak. Gondoljunk bele, hogy a családok békéjének is csak a megbocsátó szeretet lehet az alapja. Lemondok valamiről, amihez jogom lenne, többet teszek, mint ami a kötelességem. Ennek a megbocsátó szeretetnek a hiánya teszi tönkre a családokat, és teszi boldogtalanná őket, hiába hangoztatja akármelyikük is a maga igazát.