Pilisi tanösvény – Rudnay, a Szent Korona népeinek hercegprímása

Esztergomban a Szent Anna templom falán kétnyelvű, magyar-szlovák emléktábla hirdeti Rudnay Sándor hercegprímás áldásos munkáját az Egyház, Esztergom, a magyar és a szlovák nemzeti kultúra támogatásában. Emlékét ma is ápolja az évtizedek óta működő Rudnay Sándor Kulturális és Városvédő Egyesület.
Érthető ez a tisztelet, hiszen ő hajtotta végre az országgyűlés és az uralkodó kívánságát: visszatelepítette Esztergomba a török elől Nagyszombatba menekített érsekséget. 1822-ben nemzeti zsinatot hívott össze az egyházi ügyek rendbetételére, segítette az oktatást, csatlakozott Széchenyi Istvánnak a Magyar Tudományos Akadémia létesítésére tett alapítványához, megindította a Bazilika és a Szent Anna templom építését.
A szlovák nemzeti kultúra is magáénak vallja Rudnayt, jogosan, hiszen nagyrészt neki köszönhető például az első szlovák nagyszótár megjelenése és a szlovák tankönyvek egységes nyelvhasználata. Szűkebb esztergomi asztaltársaságában szlovákul is folyt a szó. Gyakran volt ott Haulik György, a későbbi zágrábi érsek, Palkovics György kanonok, a szlovák irodalom szervező mecénása, Bartakovics Béla, a későbbi egri érsek, aki a szlovák templomi ének terén szerzett érdemeket, vendégeskedtek Esztergomban pesti egyetemi tanárok. A hercegprímásnál gazdag szláv könyvtár is állt az érdeklődők rendelkezésére. Megfordult a prímási palotában František Palacký, a híres cseh történetíró.
A nemzeti összefogás akkoriban az ökumenét is szolgálta. A nemzet jegyében találtak egymásra a szlovák és a cseh katolikusok és evangélikusok. Ján Kollár pesti evangélikus papot, a szláv kölcsönösség — egyesek szerint a pánszlávizmus — apostolát személyesen is fogadta a hercegprímás Esztergomban. Kollár szeretett volna szláv tanszéket a pesti egyetemen, amiben Rudnay támogatta is.

Rudnay Sándor

Rudnay Sándor

Nagyszombat elhagyása fájt ugyan néhány egyetemistának, siratták is a Parva Roma-t, de természetes volt, hogy az ország központi irányítása visszakerül a török előtti helyekre. A szlovák közösség, Juraj Palkovič esztergomi kanonok szavával a slovenská obec, mint Magyarhon szerves része, nem területben gondolkodott, még csak a modern értelemben vett nemzetben sem. Az akkori szlovák szellemi élet képviselői nem érezték valamiféle védelmet szükségesnek az „idegen elnyomással” szemben, sőt a szlovákságot-szlávságot és a magyarságot a szabinok és a rómaiak egységében látták, amelyben a nyelvek különbözhetnek ugyan, de a natio Hungarica egy és oszthatatlan, mint a Római Polgár. Ezt az eszmeiséget hirdették elsősorban a szlovák katolikusok.
Rudnay, még Nyitrakoros (Krušovce) plébánosaként, így prédikált szlovák híveinek az 1790. évi országgyűlés idején: a karok és rendek azért gyűltek össze Budán, hogy “jövendő királyunkat megerősítsék és Magyarhon Szent Koronáját, mint a legszentebb pecsétet rátegyék, hogy vele rólatok és mindazon dolgokról tanácskozzanak, amelyek jelenlegi közboldogulásunkat érintik”.
Rudnay Sándor tudta, hogy az ország minden népének – beszéljen bármely nyelven – egyformán kell lelki táplálékot nyújtani. Ezért prédikált három hazai nyelven – szlovákul, magyarul és németül. Ezért támogatta egyként Széchenyi Istvánt és Ján Kollárt; a Magyar Tudományos Akadémiát és a szlovák művelődési törekvéseket. Nem az a kérdés, hogy életműve a magyar vagy a szlovák nemzeti örökség része, hanem az, hogy képesek vagyunk-e tanulni tőle: türelmet, szolgáló alázatot, gondoskodást. Hadd maradjon ő, aki oly forrón szerette hazáját, nemzetek feletti főpap és ekként közös példa számunkra, kivezető út, integrációs erő.