A pozitív szomszédságkép(ek) formálása a regáti magyar sajtóban (1860-1918). Ezzel a címmel foglalta össze Makkai Béla a 2020 március 20-án Nagyszebenben rendezendő konferenciánkra szánt előadásának főbb gondolatait.

Jancsó Benedek óta tudjuk, hogy a hazai román sajtó meglehetősen vehemensen ostorozta a magyarországi viszonyokat, a szerkesztők ezért kisebb-nagyobb perekben elítéltettek, általában a Regátban telepedtek le (Ion Slavici, Lucaciu) s ott és külföldön is terjesztették a „magyar barbárság” képét. A hazai magyar sajtó sem maradt adós, hálátlansággal vádolták a románságot és lekezelő hangnemben írtak róluk (pl. a vámháború idején: „egy pigmeus öklöt mutatott a Monarchiának”). A romániai sajtó részben feltételezés alapján (hogy ti. a románság helyzete épp oly mostoha a Monarchiában, mint a török, vagy orosz fennhatóság alatt), részben a sérelmekkel teli erdélyi román emigránsok híradásaiból eltúlzottan negatív képet alakítottak ki „erdélyi testvéreik elnyomóiról”. Mindezekhez képest üdítő kivétel a regáti magyar sajtó, amelyet az 1849-es emigráció hívott életre a szláv és germán tengerben társtalanul álló két nép szövetkezésének reményében. A sorsközösség politikai megfontolásai mellett, a Regátba érkező s egyre gyarapodó magyarság (iparosok, idénymunkások, cselédek) mind zökkenő mentesebb beilleszkedése reménye alakította konstruktív viszonyulásukat. E mellett szólt a korlátozott sajtószabadság viszonyai közötti óvatosság, amit erősített az eltartó olvasó közönség elvesztése miatti aggodalom is. Ezért a magyar lapok a xenofób karakterű befogadó hazával szemben kezdettől igen lojális hangot ütöttek meg. Szemlézték az ó- és új haza sajtóját, s szembesültek a kölcsönösen negatív szomszédságkép formálásának romboló gyakorlatával. S felvették a harcot a tévhitekkel és előítéletekkel, tompították a szélsőséges megfogalmazások élét, és józan hangon próbálták azokat a tényeket, ismereteket tapintatosan hangsúlyozni, amelyek közelítették a két népet egymáshoz. Kulturális közvetítő szerepkört is vállaltak, s még a Balkán-háborúk idején látványosan megromló szomszédsági viszonyok közepette is próbáltak békítő írásokkal elfogadható párbeszédet folytatni, persze saját túlélésük érdekében is. A világháború végjátékában egy magyar–román szövetség, de legalább közeledés tervét is felvetette Feleky József szerkesztő, de ennek már a győztesekre és vesztesekre tagolt Kelet-Közép-Európában nem volt sok realitása.

A recept azonban elkészült, a mai újságíróknak mindkét oldalon csak ki kellene próbálni, akkor, amikor már világosan látszik, hogy az idegen vallások és kultúrák hordozói, a jelen kori migránsok mennyivel veszélyesebbek az európai népekre és kultúrákra, mint a több évszázados együttélésben a többség nyelvét, szokásait, kultúráját ismerő történelmi kisebbségek.