Közép-európaiságunk gyökereiről: Johannes Aquila

Közép-Európa népeinek együttélése, egymással való szoros kapcsolata, sok szempontból közös, de mindenképp egymással kölcsönhatásban lévő kultúrája nem újkori jelenség, nem a mostoha történelem által erőltetett kényszer. A közép-európaiság gyökerei a messzi századokba vezetnek, s már akkor is felcsillantottak egy-egy olyan jelenséget, amelyről Petőfivel mondhatjuk, hogy Európa színpadán mi is játszottunk, S mienk nem volt a legkisebb szerep.
A nagy közép-európai térnek most egy kicsiny részéről lesz szó, amelyben békén keveredik a német, a magyar és a szláv szó, és e keveredésből maradandó érték, máig csodálandó nagyszerű hagyomány kerekedik. A többnyelvű nyugat-pannon táj önálló művészeti színtérként, történelmünk során, ritkán jelent meg. Jelentős kivétel ennek az írásnak hőse: Johannes Aquila a XIV. és a XV. évszázad fordulóján. Ez ideig ismert, azonosított alkotásai kizárólag a nyugat-pannon vidéken találhatók, azon a vonzó, szelíd, átmeneti tájon, amely az Alpok előterében, a stájer hegyvidék és a Balaton-környéki vulkánok között fekszik. Ez az a régió, amelyet újabban Muránia néven próbálunk ismét öntudatra ébreszteni. Ennek a tájegységnek nyugati határa sem az 1918 előtti, sem az 1920 utáni nyugati magyar határral nem esik egybe, hanem az ókori római tartományhatárral, Pannonia és Noricum választóvonalával. A nyugat-pannon régió ily módon magába foglalja hazánknak a Balatontól nyugatra fekvő dombvidékét, a déli Burgenlandot és Stájerország valamint Szlovénia keleti hullámos hegyaljai vidékét.

Képkivágás

Johannes Aquila eddig ismert munkásságának színtere a Velemér, Radkersburg és Fürstenfeld által képzett háromszög. Ennek a háromszögű és háromnyelvű mikrokozmosznak táji egysége minden kétségen felül áll. A Vas megyei Vendvidéket a XIX. század közepéig “Tótság”-nak nevezték.
Aquila művészi tevékenysége színhelyeinek kivétel nélkül magyar névformája is van: Velemér Vas megyében, Turnisce Szlovéniában (régi magyar neve Toronyhely, a XIV. század óta Bántornya), Martjanci szintén Szlovéniában, (Mártonhely, ill. Martyáncz), Radkersburg Stájerországban (régi magyar neve Regede) és Fürstenfeld, szintén Stájerországban (régi magyar neve Fölöstöm). Radkersburgon és Fürstenfelden kívül nincs más stájer város, amelynek magyar neve is van. Mindkettő a történelmi magyar határon fekszik, és korábban jelentős kereskedelmet bonyolított le Magyarországgal.
Radkersburg tekinthető Johannes Aquila szülőhelyének. Mártonhely temploma falfestményeinek egyik falfeliratában Aquila megadja szülőhelyét a “Johannes Aquila de Radkerspurga oriundus” szöveggel. E felirat nyomán egyértelmű, hogy ez a szép határmenti stájer város tekintendő művészünk szülőhelyének.
Johannes Aquila személyéről sajnos keveset tudunk. Nem ismerjük sem születésének évét, sem halála időpontját és helyét. Életműve a gótikus művészet nagy átalakulásának idejére esik. A XIV. század utolsó negyedében a gótika kimértsége fellazult, ami által új és egyénibb megoldások váltak lehetővé. Ez a folyamat, amely Toszkánában már a reneszánszhoz vezetett, Közép-Európában még a késői gótika keretében maradt, létrehozva annak egy megragadó, lendületes, érzésekkel teli virágzását, új művészi erőket bocsátva útjukra, meghozva az ún. “lágy” gót stílust.
Ebben a negyedszázadban születnek meg Közép-Európában az első művészi önarcképek is. Bogyay Tamás (1909-1994), a Münchenben élt vasi-zalai származású művészettörténész szerint Aquila festett önarcképei az első ilyenszerű közép-európai alkotásoknak. Ha a veleméri templom falfestményeit vesszük Aquila első önálló műveinek, amelyek között szerepel a művész első önarcképe, akkor az 1377/78-as évszámhoz jutunk. Ez az időpont korábbi ifj. Peter Parler, az Európa-szerte ismert prágai fejszobor-önarcképénél, amely az 1379-1386 közötti időre datálható. Ezek szerint a közép-európai Aquila volt az első első európai festő, aki megörökítette saját arcvonásait.

aquilaportre

A mártonhelyi (Martjanci), 1392-ből származó Aquila-önarckép egy ereje teljében levő, előkelő öltözetű férfit mutat. A művész arcvonásai jobban kivehetők afenti,  veleméri önarcképen. Aquila arca ezen a falképen áhítatos, majdnem átszellemült, mégis bizonyos életvidámság is sugárzik róla. A művész szőke haja, szőke bajsza, világoskék szeme, ovális fejformája olyan embertípust mutat, amely a nyugati Pannóniában manapság sem ritka. A mártonhelyi Aquila-önarckép a délkeleti szentélyablak mellett található. A kép örvendetesen jó állapotban van. Itt is olvasható a művész invokációja, melyben kéri a nézőt, hogy imádkozzék érte. Aquila a képen három-címeres pajzs felett térdel. Felemelt, imára kulcsolt karjai megszakítják a szöveg szalagját. A vörösbarna háttérből kiemelkedik a lovagias öltözetű férfi, aki sötét színű vállszíjon lógó görbe, magyaros szablyát visel. Különösen érdekes, hogy Aquila önmagát az akkori magyar nemesi viseletben ábrázolta.

5721904322_4600a1dc2c_z

Toronyhely, a mai Turnisce az eredetileg thüringiai származású Hahót nemzetség, majd a lendvai Bánffy család birtoka. I. Miklós horvát-szlavón bán (1285-1359) szerezte meg 1322-ben. A 13. századbeli késő román templomban 1928-ban találták meg a trónoló Madonna előtt sorakozó donátorokat, a Bánffy család tagjainak ábrázolását.
Johannes Aquila eddig ismert öt alkotói színtere közül három a történelmi Magyarország területén fekszik. A három magyarországi mű időbeli sorrendben megelőzi a művész stájerországi freskóit. Aquila tehát Magyarországon kezdte meg művészi pályafutását. Ennek csak két logikus oka lehetett: elsőként a véletlen, másodikként Aquila esetleges helyi, talán magyar, talán nemesi származása.
A véletlennek persze igen nagy jelentősége lehetett. Így lehet, hogy a radkersburgi születésű Aquila mint fiatal, önálló művész-mester azért kaphatta a közeli magyar határvidéken megbízatásait, mert ezen a Mura és az Őrség között fekvő területen helyi mester nem akadt. Radkersburgban, a közvetlenül az akkori magyar határon fekvő, jelentős urbanitással bíró stájer városban viszont könnyen lehetett szakembert találni. A város polgársága vagyonos és művészetkedvelő volt, így művészek is megélhettek a városban. Nem légből kapott tehát a feltevés, hogy a három nyugat-pannon templom freskóinak elkészítéséhez radkersburgi művészt szerződtetett a kegyuraság vagy a plébános.
Ám jogos az a felvetés is, hogy azért indult Aquila ez ideig ismert önálló művészi pályafutása magyar földről, mert ez a föld ifjúkorának színtere volt. Aquila származása már fel nem deríthető kérdés. Ismerjük stájer szülőhelyét Radkersburgban, a történelmi magyar országhatár tőszomszédságában, mely azonban magyar vagy magyarországi (a kettő nem feltétlenül azonos fogalom!) származását nem zárja ki, de a Tótságban eltöltött fiatalkor lehetőségét sem. Hogy magyarul tudott-e, ma már nem állapítható meg. Ugyanez vonatkozik Aquila esetleges vend származására is, éppúgy mint lehetséges két- vagy háromnyelvűségére, mely ebben a kis nyugat-pannon szögletben nem lett volna meglepő jelenség.
Ez az írás festőnket következetesen Johannes Aquilának nevezi, minthogy ő maga valamennyi latin nyelvű képfeliratában ily módon nevezte önmagát. Ez a latin névforma egybeesik német nyelvű változatával, ami még nem elegendő bizonyíték a festő német eredetére, de elegendő arra, hogy óvatosan bánjunk a “János” illetve “Janez” névformával.
A magyar keresztény középkor ábrázolásaiban a vitéz és szent király, I. László jelképével, a hosszú nyelű csatabárddal találkozunk. Evvel a nagy testi erőt kívánó fegyverrel kezében ábrázolta Aquila mester is majd háromszáz évvel annak halála után a vitéz és szent királyt a toronyhelyi (később Bántornya, ma Turnisce) templom hajójának déli oldalán látható freskón. A király a képen nyugati típusú lovagi öltözetet visel. Bal oldalán hosszú, ún. kétkezes nehéz nyugati kard és nem magyaros görbe szablya lóg. Az említett freskó képi témája egy gótikus székesegyház, minden bizonnyal az első nagyváradi püspöki templom építésének egyik jelenete. A püspökséget Szent László alapította 1092-ben. Aquila nyilván egy saját korabeli templomépítés szerkezeteiről és stílusformáiról mintázta kompozícióját. A toronyhelyi, Szűz Mária mennybevitelének szentelt plébániatemplom eredete a XII. századba nyúlik vissza, első írásbeli említése 1334-ből való. Toronyhely a szombathelyi püspökség 1777-i alapításáig az 1094-ben Szent László által létrehozott zágrábi egyházmegyéhez tartozott. Ez is magyarázhatja az egyedülálló László-ciklus létrejöttét. De szerepe lehetett annaki is, hogy Toronyhely földesura 1381 óta Bánfi I. László volt (1340-1394), akinek apja Horvátország, Szlavónia és Dalmácia bánjának méltóságát töltötte be. Innen a helység XIV. századi új neve: Bántornya. Bánfi László László királynak nagy tisztelője volt. Patrónusát kegyúri minőségében Toronyhelyen is megörökíthette a Szent László képciklus megrendelőjeként. Ez a festői mű a kegyúri plébániatemplom legjelentősebb művészi alkotása. A XIV. század során hazánkban egyébként is nagy erővel éledt fel a szent és vitéz király tisztelete. Az Anjou-házból származó Nagy Lajos király (1342-1382) különösen tisztelte elődjét. A toronyhelyi falképek Nagy Lajos uralkodásának utolsó éveiben készültek.
Előbb említettük már a nagyváradi templom építésének toronyhelyi ábrázolását. Ennek igen érdekes jelenete a ferdén megtámasztott létrán felfelé igyekvő munkás, aki habarccsal megtöltött edényt nyújt fel az erre kinyújtott karral váró mesternek. A jelenet megkapóan élethű, mondhatnánk “modern” ábrázolás. A toronyhelyi Szent László-ábrázolás egyik hatásos kompozíciójú képe a királyt és kíséretét mutatja. A hadi öltözetet viselő uralkodó jobb válla mögött szakállas férfi áll polgári öltözetben, fején kalappal. Nyilván a templom építőmestere ő, aki jobb karjával az épülő templomra mutat. Ugyanezt teszi a király baljával, minthogy jobb kezében a már említett csatabárdot tartja. A király kíséretében látható három harcos sisakot visel, ruházata hasonlít uráéhoz. A balszélen álló katona ugyanolyan hosszú, egyenes, nyugatias pallost hord, mint a király. A kompozíció leglíraibb részletét a király feje mögötti arany korong képezi, mely lehetne a felkelő vagy lenyugvó nap, de inkább a király szent voltát hangsúlyozó, dicsfény, aureola is.

image007

A toronyhelyi egységes képciklus az ún. Szent László-legendával foglalkozik. A ciklus a középkori Magyarországon széles körben elterjedt vallásos-nemzeti legenda egyetlen kompakt nyugat-magyarországi ábrázolása. A kilenc falképből álló kompozíción az ismert elbeszélés jelenik meg: rabló kun harcos foglyul ejt egy magyar leányt. A pszichológiailag roppant érdekes képsorozat arra enged következtetni, hogy a leány és a kun lovas között szerelmi viszony keletkezik. Erre utal az alvó kun fejét simogató (vagy tetvésző?) leányzó ábrázolása (hiszen itt megszökhetett volna!), vagy az, hogy a leány főz rablójának, később pedig könyörög annak életéért. A lovagkirály azután véget vet az elrabolt magyar leány szenvedésének (vagy idilljének?). A kérdéses témák megválaszolását festőnk a nézőre bízza. A toronyhelyi freskók 1380 és 1383 között keletkeztek. Az utóbbi évszám a presbiterium északi falán is fellelhető.
A mártonhelyi templom diadalíve mellett láthatjuk a mester egyik érdekes kompozícióját, amely feltételezhetően helykitöltés céljából jött létre. Széles, spirális szalag díszít itt egy pálcát. Ugyanezt az ornamentumot a karintiai Sankt Veit an der Glan templomában is láthatjuk. Említésre méltó analógiát nyújtanak továbbá a stájerországi Murau plébániatemplomának női szent alakjai. Különbséget csak a két templom freskóinak egyik témájánál látunk: Murauban az alapító-adományozó kegyúr képe látható, Mártonhelyen Aquila önarcképe felel meg ennek.
Festőnk jelentős radkersburgi műve az ún. Pistor-ház pincéjében található. (Hauptplatz Nr. 30.) Ez a volt nemesi lakóház az idők során kaszárnyaként is szolgált. A dongaboltozatú pincét 1951-ben feltárták, az évszázados szemetet és törmeléket eltávolították. Az egyik kisméretű, kb. tíz négyzetméter felületű helyiségben nagy értékű falfestményeket találtak, melyek 1390 körül jöttek létre és kétségkívül Johannes Aquila, illetve műhelye művének tekintendők. Az említett helyiség az épület keleti szárnya alatt fekszik. A falakat borító freskók érdekessége, illetve műtörténeti jelentősége, hogy ezek Ausztria művészetének első világi témájú ábrázolásai. Meglepő élmény, hogy Aquila műhelyének ezen falfestményén az antik kor óta először tűnik fel a vadászat mint művészeti téma.
Közép-Európa és ezen belül a kis nyugat-pannon régiónk nemcsak azért számít kultúrtájnak, mert kultúrájának régi gyökerei vannak, hanem azért is, mert lakói szeretettel, körültekintéssel és megalapozott szaktudással foglalkoznak kultúrájuk és művészetük múltjával. Sok kiváló szellemi kapacitású szakember működése nyomán régiónk középkori művészete meglehetősen ismert már, a terület művelt magyar, szlovén és stájer lakói közül sokan tisztában vannak történelmi műalkotásaik jelentőségével, kutatóik együttműködésével és kulturális teljesítményével.
Johannes Aquila példája azonban azt is mutatja, hogy még olyan kis tájegységek, mint a nyugat-pannon mikrokozmosz, Aquila működésének színtere sem határolhatók be nemzeti-nyelvi korlátokkal, hiszen három nép, a magyar, a szlovén és a stájer joggal osztozik a művész szellemi hagyatékán. Ez azt is bizonyítja, hogy Európában a határoknak mindig is csak hatalmi jelentőségük volt, és – legalábbis a nyugati keresztény civilizáción belül – sohasem képeztek szellemi vagy kulturális választóvonalat. Erre az alapra építkezünk ma is, s ezt a gondolkodást szeretnénk terjeszteni a Charta XXI Megbékélési és Együttműködési Mozgalomban.

Irodalom: http://www.magtudin.org/Johannes Aquila.htm