Kiss Gy. Csaba: Mítoszok, nemzetek, szlovákok, magyarok III.
E szerényen vázlatnak nevezett tanulmány III. részéből rajöhetünk, hogy nem kell mindent újra kitalálni, csak jobban kellene ismerni az előzményeket. Mint pélául Németh Lászlót.

III. Crescendo: Miért hiányzik Németh László ?
        Nem kitérő, ami következik. Igaz, onnan jutott eszembe, hogy amikor tavaly a Tokaji Írótábor az író életművének néhány meghatározó kérdését tűzte napirendre, s azt próbáltam fölmérni, mit tudnak róla a szomszédságban, az eredmény elég soványnak mutatkozott. Arra a Németh Lászlóra gondolok, aki a 30-as évektől következetesen képviselte a közép-európai népek kölcsönös megismerésének a programját, újabb és újabb kihívó megfogalmazásokat olvasott magyar kortársai fejére. Olyan gondolatokat például, hogy a Szent István-i Magyarország visszaállításának elképzelése hamis és káros illúzió, hogy Trianonnak  – bármily súlyos tragédiát jelentett a magyar nép számára –  voltak pozítiv következményei is. Nagy hatású esszékben fogalmazta meg a köztes európai térség kultúrmorfológiai párhuzamait. Rámutatott arra, hogy Közép-Európa népeinek együttműködve kellene keresniük a továbblépés lehetőségeit, nem pedig nagyhatalmak kegyeit keresve, nemzeti célkitűzéseket egymás rovására megvalósítva. A két európai totalitarizmus harapófogójába került kis államaink sem a második világháború alatt, sem utána nem tudtak kikeveredni ebből a logikából. Hosszú évtizedeken át nem lehetett őszinte szellemi párbeszédet elindítani magyarok és szlovákok között. A legszerényebb kísérletet is megakadályozták a kommunizmus alatt a hatalom képviselői.
Az a Németh László is hiányzik, aki meghirdette a szomszédok felé való tájékozódást. Mert  – nem tudom, hányadszor írom le, s évtizedek múltán egyre több szkepszissel –  ma is igaz: nem ismerjük egymást. Hovatovább angolul fogunk egymással érintkezni. Aminek természetesen sok haszna lehet a gazdasági-kereskedelmi-idegenforgalmi kapcsolatokban, de ha a nyugati világ szemléletével nézünk egymásra, meg úgy tekintünk rájuk mint döntőbírókra, csak a kölcsönös félreértés fog nőni, hiszen az angolszász szemüveg nem egy területen teljesen alkalmatlan a mi problémáink megértésére. Csupán baljós mementóként idézem föl a délszláv népek tragédiáit a közelmúltból. Annak idején a horvát televízióban láttam Baker amerikai külügyminisztert 1990 júniusában, határozottan nyilatkozta az újságíróknak Belgrádban: mi az egységes Jugoszlávia mellett vagyunk. Ismerjük a következményeket. Hozzátehetem: úgy tetszik, a mi közép- és délkelet-európai emberveszteségeinknek nincs akkora jelentősége, mint az amerikaiaknak, Vukovár pusztulásakor nem tettünk ki fekete zászlót középületeinkre.
A szlovák és a magyar kultúra  – egyáltalán nem függetlenül a multinacionális tőke művelődési érdekeitől –  egyaránt küszködve keresi életlehetőségeit. Utópisztikus gondolat  – Németh László szellemét idézi – , de mégis elmondom, a közös közép-európai művelődési paradigma bemutatásával, erősítésével mind a két kultúra esélyei javulnának a nemzetközi mezőnyben. Úgy látszik, mindig vannak olyan érdekek  – nehéz volna pontosan meghatározni, honnan fúj a szél -, amelyek  valamiképpen hasznot húznak abból, ha a két nemzet, a két ország között feszültségek vannak. Dolgoznak ezen, nem tudom máshogyan mondani. Vajon kik ? Lehetnek közöttük politikusok, szenzációhajhász újságírók, netalántán szellemi emberek. Elgondolkozhatunk azon, kinek az érdeke, hogy Magyarországon ilyen arcpirítóan kevés legyen az információ Szlovákiáról. Belátható, hogy az ausztriai és olaszországi síparadicsomoknak nem rossz, ha a magyarországi iskolások nem Szlovákiában töltik a síszünetet, vagy a nyugati tulajdonba került hazai sörgyárak nem azon igyekeznek, hogy nálunk a szomszédos Szlovákia söriparának a termékeit népszerűsítsék. A példákat lehetne vég nélkül sorolni. Attól tartok, a végeredmény lesújtó lesz.
Persze mára sokféle akadály elhárult már. Természetessé váltak például a kapcsolatok a magyarországi és a szlovákiai magyar civilszervezetei között, nem fordulhat elő, hogy felsőbb szervek letiltják a Csemadok-rendezvény előadóját. Ám ismereteim, tapasztalataim szerint meglehetősen kevés a kapcsolat a magyar és a szlovák civiltársadalom, az egyházak között. Azt gondolom, a nyelvtudás hiánya nem igazi akadály. Inkább a kölcsönös bizalmatlanság és az ismerethiány jelent gátat. Ceterum censeo: vissza kell térni Németh László programjához.
Ám a politikusok, úgy tapasztalom, nem ilyen kategóriákban gondolkodnak. Mai napi problémákra keresnek választ. A kölcsönös megismerés programja hosszú távon lehetne jelentős.

Warning: Trying to access array offset on value of type null in /data/6/2/62890044-f2a7-4bd3-99b9-601907f23b82/chartaxxi.eu/web/wp-content/themes/betheme/includes/content-single.php on line 261
chartaxxi.eu