Ízig-vérig “chartás” Böjte üzenet
Böjte Csaba a magyar állampolgárság felvételekor azt mondta, tudatosan nem mond le román állampolgárságáról, sőt, ha rajta múlna, felvenné az ukránt, a szlovákot, a szerbet is, mert összefogva megvalósítható a Kárpát-medencében a négyszáz évvel ezelőtti, Bethlen Gábor-i aranykor, a tündérkert. Elmondta, az elmúlt húsz évben több mint ötezer gyereket fogadott be, és élete minden értéke ezekből az igenekből fakad. „Én hiszem, hogy az aranykor, a Kárpát-medence tündérkertje az igenekből fog megszületni, abból, hogy egymás mellett élünk, bízunk egymásban, hogy hisszük azt, hogy együtt, közösen minden könnyebb lesz” – fogalmazott.

orban-cst