Eltűnik-e Erdélyből a magyarság?

Ambrus Bélának a Fehér Hollók portálon megjelent román nyelvű írását Jankó Sujánszky Erika ismerteti: “Egy olyan ország melynek van önbecsülése, állampolgáraiból nem űz csúfot, hanem neveli őket. Megmondja nekik az igazat. Egy önbecsüléssel rendelkező ország állampolgárai ismerik országuk nyelvét és helyesen is használják azt. Egy olyan ország, melynek van önbecsülése, bátorsága is van vállalni saját történelmét. Egy olyan ország, melynek van önbecsülése van annyi ereje is, hogy tisztelje kisebbségeit. És annyi ereje is, hogy külső partnereinek se hazudjon. Nagyon nehezen képzelhető el, hogy egy ország, ahol a többség a másik félnek, a “bozgoroknak” pusztulását kívánja, működőképes lehet. A bozgorokét, akiket minden helyi, parlamenti vagy elnöki választás alkalmával felpofoz. És nem csak akkor. Akiket megaláz minden március 15-e alkalmával. És december 1-én is. Vagy akkor is, amikor bárki ezen események kapcsán nyilatkozik.
Állampolgártársaink szerint a magyarok egy primitív, migráns népség, akik az őslakos dák nép földjére érkezett; a román egy toleráns, szerető szívű nép, de a bozgorok, amilyen mocskos egy népség, nem foglalkoznak a saját dolgukkal, ezért el kellene őket zavarni az országból. Éppenséggel akár még is lehetne őket ölni. Egyesek ez nyíltan, kertelés nélkül, ki is jelentik. És nem csak egy kisebb csoportra gondolok. Egy összeolvadófélben lévő többség hangja ez. Azt gondolják, hogy a SRI (a román hírszerző szolgálat) nem tudja. Én viszont azt gondolom, hogy pont a SRI áll e mögött. Olyannyira, hogy a SRI ott tart már, hogy magyar “terroristák létezéséről ” beszél. És egyetemi tanárokat, papokat, magas beosztású tiszteket, újságírókat, politikusokat, ONG képviselőket sorakoztattnak föl mögöttük. A román társadalom e része a bozgorokat idegen testként érzékeli, olyan idegent testként, amit el kell távolítani. Ez a sok évtízed soviniszta propaganda eredménye, ami arra törekszik, hogy a társadalom perifériáján élőket előbb- utóbb kitaszítsa.”
A továbbiakban a cikk az elmúlt három évtízed felméréseinek eredményeit szemlélteti. Ezek szerint a románok:
– 41% Magyarországot Románia ellenségének tartja,
– 43% még nem járt és nem is menne Kovászna vagy Hargita megyébe,
– 21% nem akar magyar szomszédot,
– 19% nem akar magyar barátot,
– 27% nem akar magyart a családba,
– 13% még magyar munkatársat sem akar,
– 23 % rossz véleményt alkotott a magyarokról.
Fenti arányok nem az iskolázatlanok köreire, hanem nemtől és kortól függetlenül, a közép és felsőfokú végzetségűekre jellemzők.
Ambrus Béla úgy véli, hogy a többségi lakosságnak halvány fogalma sincs a kisebbség gondjairól, sajnos az országban szinte “minden csapból” a magyarellenesség folyik, büntetlenül. Ezért a szerző szerint pár évtizeden belül az erdélyi magyar populáció megszűnik létezni.
Ezt az támasztja alá, hogy 1917-ben Erdély lakosságának 27% volt magyar, de ez a szám egy évszázad alatt 13-15% -ra csökkent, mindez úgy, hogy közben a kisebbségek úgymond az állam védelmét élvezték. Ebből az következik, hogy miután napjainkban, amikor, minden területén az élet egy sokkalta nagyobb sebességre kapcsol át, egy újabb évszázad alatt ez a szám bizonyára 7%-ra csökken majd, s történik mindez az ” állam védelmező szárnyai alatt”.
Eddig a cikkismertetés. A Charta XXI Egyesület részéről ehhez néhány megjegyzést kell fűzni.
A meglehetősen sötét jövőképet nem szabad, nem is lehet túlzottnak minősítve egyszerűen lesöpörni az asztalról. Az erdélyi, tágabb értelemben a romániai magyarság jelenléte, Románia lakosai közötti aránya folyamatosan csökken, s a nagyobb zuhanást most csak a magyarokénál nagyobb mértékű román kiáramlás fékezi. Az írás célja, mint általában a Fehér Holló portálnak, hogy magyar-román párbeszédet generáljon. Ennek szükségessége nem vitatható. Fontos, hogy az erre érzékeny románokat szembesítsük azzal, hogy miként éreznek, mit élnek át magyar polgártársaik. De a kép talán árnyaltabb, mint amit a cikk éreztet. Fel kell figyelni arra, hogy a magyarokkal szembeni negatív román hozzáállás a felmérés szerint sehol nem érte el az ötven százalékot, tehát a helyzet nem annyira borús, mint Ambrus cikke. Az ugyan baj, hogy a románok 41 százaléka Magyarországot ellenségnek tartja, de a román-magyar együttélésre ez már nem vonatkozik, hiszen 77 százaléknak nincs rossz véleménye a magyarokról, 73 százalék elfogadja, ha magyar kerül a családjába, s így tovább, ha a közölt százalékok fonákját látjuk, akkor kiderül: volna mire építeni egy egészségesebb kapcsolat elősegítését a két nép között. Egyébként, ha erre vállalkozunk, már az elején elakadunk: Milyen szóval illessük ezt a folyamatot? Vajon a német-francia példa, ahol a kiengesztelődés és megbékélés szóval jellemzik a két nép közeledését, alkalmas-e arra, hogy a román-magyar iszonyból viszony, azaz normális, megnyugvást hozó, mindkét fél számára csak előnyöket jelentő kapcsolat, együttélés legyen? De a szóhasználat ne legyen akadály. kezdeni kell valamit az együtt töltött sok száz évünkkel, akármilyen csípős is volt az utolsó száz.