Ez az írás négy Szűz Mária kegyhelyet mutat be. Hogy miért, és miért pont ezt a négyet emeltem ki, a cikk végén kiderül. Útikalauzom a „Magyarországban, s az ahhoz tartozó részekben lévő boldogságos Szűz Mária kegyelemképeinek rövid leírása” című könyv, amelyet Jordányszky Elek püspök írt, s második kiadásban 1863-ban jelentetett meg.

Nagyszombat

„1708-ban az egész város, akkor az országban dühösködö pestis, és a belső csendet megháboritó fegyveres lázadások miatt szörnyű szorongatásban lévén, véletlenül megtelt azzal a hírrel, hogy a főtemplomban levő bold. Szűznek deszkára festett képe csudálatosán izzadni, sőt könnyezni látszik.”

A Szűz Máriát tisztelő püspök atya labanc érzelmű lehetett, vagy a cenzor bírta rá, hogy a Rákóczi szabadságharcot ilyen furcsán ábrázolja, nem tudom. De a lényeg az, ami ezután következik: A könnyezésnek híre szaladt, de a plébános, letöröltette a képet, s a jelenség eltűnt. Ám egy hónap múlva, Nagyboldogasszony hava 10-én ismét jelentkezett, minek hírére megtelt a templom, „sőt maga a város plebánusa, Martonffy György, reggeli öt órakor a kép előtt imádkozván, midőn látná a Boldogasszony képének jobbik szeméből kigördülni a könycseppet, maga ujjával illeté azt, és igy mind maga, mind az akkor ott ájtatoskodó sok hívek meggyőződtek a dolog igaz voltáról.” Amit azután hivatalosan is megerősítettek.

Ez már nemcsak a plébánost, hanem mindenkit bűnbánatra késztetett: „Nagy megilletödés következett erre, és igen sokan magukba szállván, töredelmes szívvel megsiratták előbbi eltávozásukat a felséges Istennek törvényétől, meggyőződvén arról, hogy bűneink miatt következnek oly keserves sanyaruságok reánk, melyek az Isten Anyjának könyörülő könyhullatásira is méltók.” A kegykép még augusztus 15-én is könnyezett. A nagyszombatiak november 21-én körmentben fohászkodtak a járvány megszűnéséért, ami aznap valóban meg is szűnt.

Amikor Rudnay Sándor ismét Esztergomba helyezte át érseki székét, az átköltöző kanonokok a kép másolatát magukkal vitték Esztergomba. Fontos volt nekik. A nagyszombat kép egyébként maga is másolat, a római Szent Elek templom képéről készült.

Máriaradna.

A kegytemplom ma is élő zarándokhely. Kegyképének „jeles volta 1695-ben jött világosságra, midőn Mustafa török szultán

Lippa várát visszanyervén, tűzzel vassal pusztította a Maros tájékát, s a mikor a radnai kápolna is lángok prédája lett. Összehordák t. i. akkor a pusztító törökök az oltár és kápolna minden ékességeit; e képet is egy rakásra vetvén a templom közepén; s felgyujták az egész rakást és azután tüzet hánytak a kápolna fedelére is. De e kép, ámbár csak papirosra vala festve, az emésztő lángok között egész épségben marada minden egyéb sérelem nélkül, csak külső színe homályosodon meg valamennyire, mint ezt kiki most is láthatja rajta.”

A máriaradnai kegytemplomhoz az ortodoxok is elzarándokolnak. Jordánszky ezt így magyarázza: „Többször láttak a templom körül egy oly nagy fényességet, mintha az egész templom tűzben volna. E fényességet a lippai törökök s a görög nemegyesült lakosok is több ízben látták, ebből pedig alkalmat vettek a jámbor hívek arra, hogy hirdessék nekik a Jézus anyja méltóságát. És onnan eredt az a szokás, hogy a radnai templomba nem csak a katholikusok és a szentséges római pápával egyességben élő görögök, s oláhok, hanem a nemegyesült görögök is több mint száz év óta sokan járnak a bold. sz. Szűz tiszteletére. Fel is jegyeztettek több ily példák, hogy a sz. kép előtt a nemegyesültek, és még néhány törökök is, rendkívüli segedelmet nyertének a felséges Istentől, és hogy azután az igaz hitre tértek.”

„Arad kamara-város tanácsa bizonyság-levelet adott 1732. július 28-án arról, hogy midőn e tájékon dühösködött a pestis, egy Heister ezredéből való beteg asszony, Bumer Anna-Mária intésére processiot tartottak az aradiak a radnai templomba; és hogy arra azonnal megenyhült a mirigy dühe; mire nézve fogadást tett az említett város, hogy évenkint négyszer bucsujárással fognak Radnára járni az aradiak.”

A zarándoklat és a járvány megszűnése között az Egyház nem állapított meg összefüggést, ami nem akadályozta az aradiakat, hogy Mária közbenjárásnak tulajdonítsák a járvány megszűntét. Minden kétséget kizáróan ilyen kapcsolatot a két esemény között nem is lehet biztosan állítani. De a lényeg nem ez. Mint Nagyszombatban, itt is Istenhez fordulással reagáltak az emberek a pusztító betegségre, és ami még fontosabb, hálát adtak életben maradásukért.

Rudnay Sándor erdélyi püspök 1818. április 8-án új, arany gyöngyös koronával ékesítette a Boldogasszony és a kisded Jézus fejét. Ezt az alkalmat használták fel, hogy Rudnay, akit akkor esztergomi érsekké neveztek ki, a területileg illetékes Köszeghy László csanádi püspöktől kapja meg – VII. Pius pápa megbízásából – az érseki palliumot, amit a kegytemplom oltára előtt vett fel, s így ott lett Magyarország prímásává.

Trsat

Tersato, Terzáth, Tersactum – ez soknevű, azóta már Fiúméhez (Rieka) tartozó város Horvátország legjelentősebb búcsújáróhelye. A templom híres kegyképét „V-dik Orbán pápa, a ki sz. Benedek szerzetese volt, és a szentség illatában végezte életét Avignonban, a dalmácziai és liburnumi hívek untató kérésére, 1362-ben küldötte a terzactumi barátoknak azon hozzátétellel, hogy e sz. képet, régi hagyomány szerint, sz. Lukács evangélista egy Libanon hegyi czéderfa-táblára festette.” Ez már önmagában is elég lenne ahhoz, hogy a hívők messze földről ide zarándokoljanak. De többről van szó.

„1291-ben az a csudálatos nazarétomi ház, melyben a bold. Szűz a mi megváltó Urunkkal (és sz. Józseffel) lakott, Isten ereje, s angyali kéz által, fundameutomátul elváltoztatván, vitetett elsőben is a széles tengeren át egy éjszaka csaknem kétezer mérföldnyire, pünkösd hava tizedik napján Horvátországban Terzát nevű városhoz közel való dombra. … Három évig marada a sz. ház a megirt helyen, hogy onnét 1294-ben Istennek csudálatos rendeléséből karácson hava tizedikén Olaszországba vitetnék.” (Jordánszky Eszterházy Pál nyomán.) Nincs még egy legenda, aminek a valóságtartalma ennyire bizonyított lenne, mint ez. Ma jól ismerjük a Loretoban található ház történetét. Levéltári adat bizonyítja, hogy az Angeloi bizánci császári család mentette meg a török pusztítástól a Szent Ház maradványait. (Tehát tényleg „angyalok” hozták.) A loretoi ház alaprajza megegyezik a názáreti Mária kútja közelében lévő házhely alaprajzával, és köveinek anyaga nem itáliai, hanem názáreti eredetű. Tudjuk, hogy az Adria mellett egy Fiume nevű helyen tárolták a köveket, de arra nincs okmányszerű bizonyíték, hogy a horvátul Rijekának nevezett helyről, vagy a Korfu szigeti Fiume-ről van szó. Giovanni Battista Petrucci már 1485-ben is arról nyilatkozott, hogy a Szent Ház egy ideig a horvátoknál járt. Nikéforosz Angelos epiruszi despota lánya 1294-ben lett II. Fülöp nápolyi király fiának felesége. A hozományának részeként felsorolták a szent köveket, amelyeket a Szűz és Istenanya Miasszonyunk házából hoztak el.

A horvátok zokon vették, hogy a Szent Ház köveit elvitték tőlük, panaszaik enyhítésére kaphatták a pápától terzáti kegyképet, amit azután általános tisztelet övezett. „Az 1600-dik évben tös szomszédságában, Fiume, máskép szent Vid városában, kegyetlenkedett a pestis, akkor a terzacti templom felett egy fénylő kereszt ragyogott; és a mirigy nem érte őket.”

Fiume és környéke régóta ütközőpont horvátok és olaszok között. Sokan Fiumére (a városra és az azonos nevű megyére) magyarként tekintenek. Ez annyiban jogos, hogy Mária Terézia magyar közigazgatás alá helyezte, mintegy megváltotta a horvátoktól, sőt hovatartozása már korábban is vitatott volt. A magyar országgyűlés például az 1649-ben Terzáth várának az országba és szent koronához való visszakebelezésére s annak a Frangepan családnak való visszaadására nézve intézkedett, pontosabban e célból egy három fős bizottságot küldött ki. (Mintha a mai világot ismerném fel: nem tudsz valamit megoldani, küldj ki egy bizottságot.) Ez még nem Magyarországhoz csatolást jelentett, hiszen Horvátország is a Szent Koronához tartozott. Viszont  ez – a közös koronához tartozás – már indokolja, hogy Jordányszky könyvében ez a kegyhely is szerepeljen.

Fraknó

Jordányszky megint Esterházy Pált idézte: „Néhai herczeg Eszterás Pál, palatinus, szóról szóra igy értekezik mindkét könyvében :

Fraknai csudálatos Boldogasszony képe Magyarországban, Sopron vármegyében

Az ezerötszáz harminczadik esztendőben szultán Szolimán, török császár megszállván Bécset, a fraknai várat is egy rész hadaival megszállatta; s noha Isten jóvoltából a várat sok lövés s ostrom után is ugyan meg nem vehette, ott a kápolnában lévén akkor egy csudálatos Boldogasszony képe, mely most a Förtö mellett tartatik Moson vármegyében; mindazonáltal a vár alatt levő falut teljességgel lerontotta a pogányság; a holott jóllehet a szentegyházat is az oltárral együtt épen összeégette, mindazáltal ezen sz. kép Isten csudájára egészen megmaradott mindannyi tűz között is.“

Tehát úgy tűnik két Mária ábrázolásról van szó. Az egyik a várban volt és később átkerült Fertőboldogasszony templomába, a másik egy XV. században készült szobor, ami a Fraknóváralján volt, s amit el akartak égetni a törökök, de a lángok megkímélték. Amint megmenekült akkor is, amikor előbb Bocskai majd Bethlen hadai égették fel a falut. A leírás nem elég világos, de voltaképpeni mondanivalónk szempontjából, amint mindjárt kiderült, a kérdés eldöntése közömbös.

*

A kérdés már most az, hogy miért ezt a négy kegyhelyet hoztam ide. Mi köti össze őket? Máriaradnán és Fraknónál szerepel a tűzvésztől való megmenekülés, Nagyszombat, Máriaradna és Trisat időszerűségét a pestisjárványban játszott szerep is indokolná. De mi a közös mind a négyben?

Óföldeák templomában van a megfejtés. A templom egészen különleges. Nem jellemző, hogy az Alföldön gótikus eredetű, – bár erősen átépített – erődtemplomot találjunk. A templomnak hányatott története van. A négy Mária kegyhely összetartozásának rejtélyének kulcsszereplője a település földbirtokosa, Návay László (1883-1954).

Návay László Szegeden a piaristáknál érettségizett. Az építészet érdekelte, de talán szüleiről való gondoskodás okán nem ment egyetemre, a 313 holdas családi birtokon gazdálkodott. Az első világháborúban a szegedi 5. számú gyalogezred zászlósaként harcolt, és már 1915-ben orosz fogságba esett. A tobolszki, omszki, majd a habarovszki fogolytáborban raboskodott. Történetünk szempontjából ez azért fontos, mert a hadifogságban határozta el, hogy hazatérése után újjáépíti a régi templomot. Azt ugyanis a család még 1870-ben tornyát lebontva, értékeit az újfaluba szállítva magtárrá alakította.

Návay becsületes ember volt, fogadalmát nem szegte meg. Az újjáépítésben személyesen is részt vett, s mint az azóta elvégzett felújítás során kiderült, igen szakszerű munkát végzett. 1922-ben kezdett hozzá az építkezéshez, s 1924 május 24-én Glattfelder Gyula csanádi püspök már fel is szentelte a régi-új templomot. A trianoni országcsonkítás után vagyunk, láthatjuk ebből a történetből is, hogy az élni akarás milyen energiákat szabadított fel. Az óföldeáki templom oltárának központi alakja a szentkoronás Boldogasszony, mellette két szent királyunk István és László áll. Ez a főoltár árulja el, hogy mi köti össze a tárgyalt kegyképeket.

Návay a főoltáron két oldalt az elszakított országrészek egy-egy Szűz Mária búcsújáró helyét idézte fel. Balkézre fent Nagyszombat (Észak), jobbra fent Máriaradna (Kelet), jobbra lent Terzát (Dél), végül balra lent Fraknó (Nyugat) kegyképeinek másolata látható. A képek tehát az egységet jelképezik a szétszakítottságban.

Návay templomfelújítási munkája a napjainkban befejezett feltárások és rekonstrukció idején teljesedett ki. Ez az alföldi erődtemplom a török előtt Magyarországra is emlékezteti az arra járót.

Szűz Mária, Magyarország Nagyasszonya, könyörögj érettünk!