A 40. Jean Monnet esténk
A 40. „Jean Monnet” estén beszámoltunk a múlt hónap történéseiről, és megismerkedhettünk rokon gondolkodású emberekkel és szervezetekkel. A teljes előadás megnézhető a Bonum TV internetes oldalán.

Programunk a következő volt:

  1. Beszámoló (Surján László)

Az egyesület feladatának tekinti azt is, hogy rámutasson azokra, akik – tartozzanak a Kárpát-medence bármelyik nemzetéhez – a Charta szellemiségével rokon módon beszélnek vagy cselekszenek. Az elmúlt hetek sajtójából ennek megfelelően érdemes kiemelni az alábbiakat:

a.)Dagmar Babčanovának, a Szlovák Köztársaság egykori vatikáni nagykövetének a Megváltás volt számára a halál című írását, ami fordulat a szlovákoknak Esterházy Jánoshoz való viszonyában. Babčikova nemcsak elismerően szólt róla, és rehabilitálásának elmaradását új megközelítésben értelmezte: Akik ellenállás nélkül együttműködtek a kommunista rendszerrel (s ők vannak többségben), megszokták, hogy az igazságtalanság bűntetlenül marad. Nem is vették figyelembe annak embertelen praktikáit. A múlt értékelésénél ma is a totalitárius rendszer „pozitív” vonásait emelik ki. Emiatt Esterházy áldozatvállalása iránt máig közönnyel viseltetnek, illetve az szálka a szemükben.

b.) Az ukrán nyelvtörvénybe foglalt veszélyek ellen aláírásgyűjtés kezdődött Kárpátalján. A magyar kezdeményezést a térségben élő ruszinok és ukránok is támogatják.

c.) Szomorú, hogy a jó hírek közé számít, hogy a szlovák köztévé népzenei műsorában magyarul énekeltek a buzitai citerazenekar lányai és sikeresek voltak. Ennek ugyanis nem lenne szabad hírértékű eseménynek lennie. De sajnos még az.

d.) Új megvilágításba helyezi a románok és az erdélyi magyarok közötti viszonyt egy romániai közvéleménykutatás: a románok 44 % választana magyar polgármestert, 37 % magyar államfőt, és 47 % magyar parlamenti képviselőt. Ugyanakkor 47 % elfogadná, hogy magyar családtagja, 72 hogy magyar szomszédja, 71 hogy magyar munkatársa, 62 % pedig, hogy magyar főnöke legyen. Ugyanakkor a románok csaknem kétharmada szerint a kisebbségek csak a saját érdekeiket nézik, és törekvéseik nem találkoznak a többség törekvéseivel. Hogy nem szabad kollektív ítéletet mondani egymás felett, arra szép példa Niculina Ţînţar, asszony, aki román létére idén a Háromszék kultúrájáért díjban részesült. Mindennapi munkája mellett azért is méltó volt a magyarok elismerésére, mert felemelte a szavát azon románok ellen, akik egy muszáj-magyarellenes diskurzussal igazolják jó román voltukat. Kénytelen volt megszólalni, mert rájött, hallgatásával maga részese lenne a magyarellenes kampánynak.

Ezt követően került sor Matl Péter pasztell grafikai Gulág sorozatának megtekintésére

Titkos szentmise a táborban

2. Szeverényi János: A Híd magazin bemutatása.
A Híd negyedévente megjelenő evangélikus missziós magazin. A 2016. IV. szám egyik kiemelt témája a nemzet fogalma volt. Ebben a Charta szellemiségével nagyfokban egyező gondolatokat olvashattunk, ezért kértük fel a főszerkesztő urat, hogy mutassa be számunkra ezt a méltatlanul kevesek által ismert magazint és a decemberi számot. Előadása külön megtekinthető a Charta Facebook oldalán is.

3. Fejér Tamás: A Kárpát-medencei Magyarok Kulturális és Hagyományörző Egyesülete
A KMKE a Kárpát-medencei magyarság fennmaradásáért, önazonosságának megőrzéséért, és fejlődéséért tevékenykedő kulturális hagyományőrző, érdekvédelmi és érdekképviseleti szervezet. Az összefogás jegyében folyamatosan kapcsolatokat épít és fenntart a hasonló felfogású, és célkitűzésű hazai, külföldi és nemzetközi szervezetekkel.

4. Szomolányi Attila: Linum Alapítvány
A Linum Alapítvány programjából: Lehetőségek megteremtése és támogatás nyújtása ahhoz, hogy az itthon élő és a határon túli, illetve más országbeli fiatalok jobban megismerjék egymást, országaik hagyományait, különösen tudományos és művészeti életét, kulturális örökségét, mindezzel hozzájárulva az európai szellem gazdagításához.

5. Ottlik Domonkos: Charta Party!
A Charta XXI Megbékélési Mozgalomhoz sok fiatal tartozik, közülük néhányan azt javasolják, hogy a fősodortól nem elkülönülő, de a korosztályi igényeket is kiszolgáló programok színesítsék a mozgalmat. Mintegy bemelegítésként megszervezték a Charta XXI emléktúráját és emlékkonferenciáját Munkácsra ill. Szolyvára. A siker nyomán ez az előadás egyfajta programadó-programkereső és zászlóbontás volt. Akit megérint, csatlakozzék! Ez az előadás is megnézhető Facebook oldalunkon.

 

 


Warning: Trying to access array offset on value of type null in /data/6/2/62890044-f2a7-4bd3-99b9-601907f23b82/chartaxxi.eu/web/wp-content/themes/betheme/includes/content-single.php on line 261
chartaxxi.eu